219. Úgy szeressük Istent, ahogy Ő kívánja! „Tanuljunk meg tehát bölcsen gondolkodni, és tanuljuk meg Krisztust úgy tisztelni, ahogyan kívánja. Mert ha már tiszteljük őt, akkor az a tiszteletadás a
Ismét karitász élménynapot szerveztünk venezuelai gyerekek számára A Szent Erzsébet Karitász Központ a nyár során harmadik alkalommal is élménynapot szervezett azon venezuelai családok gyermekeinek, akiket Karitász Központunk rendszeresen támogat a
A Katolikus Karitász tanévkezdéskor is segít A Katolikus Karitász közreműködésével összesen 120, anyagilag nehéz helyzetben lévő család kapott utalványokat és tanszereket Dunaújvárosban és Győrben. A Székesfehérvári és a Győri Egyházmegyében
Országos táborzárás a Karitász táboraiban A Katolikus Karitász június közepén elindított táboroztatási programja hamarosan véget ér. A „Vár a nyár!” keretén belül számos hazai helyszínen több mint 4000 hátrányos helyzetben
Aktuális hírek és hirdetések: 1. A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban augusztus 30-án, szerdán 10.50 órakor kezdődik.Korábbi műsoraink itt hallgathatók meg: http://karitaszkp.hu/?page_id=1532 2. A Szent Erzsébet Karitász Központ kérésére főtisztelendő Feldhoffer Antal plébános atya
218. Szeressük az Isten parancsait! „Istenünk, a te kegyelmed ajándéka, hogy híveid egy akarattal követnek téged. Add népednek, hogy szeressük, amit parancsolsz, vágyakozzunk arra, amit ígérsz, és e világ változandóságai
Aktuális hírek és hirdetések: 1. A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban augusztus 30-án, szerdán 10.50 órakor kezdődik.Korábbi műsoraink itt hallgathatók meg: http://karitaszkp.hu/?page_id=1532 2. A Szent Erzsébet Karitász Központ kérésére főtisztelendő Feldhoffer Antal plébános atya
217. Az Úr választ és küld minket „Törekedjetek rá, hogy hivatásotokat és kiválasztottságotokat tetteitekkel megpecsételjétek, mert ha ezt megteszitek, nem botlotok el soha. Így lesz ugyanis könnyű számotokra a bemenetel
A Nagyszülők és Idősek Világnapjának ünnepéhez a Szent Erzsébet Karitász Központ is csatlakozott Az idén harmadik alkalommal megünnepelt világnaphoz a Szent Erzsébet Karitász Központ egy programsorozattal csatlakozott. Ennek első állomásaként
Aktuális hírek és hirdetések: 1. AUG. 20. Szeretettel hívunk minden karitász tagot, állandó és alkalmi önkéntest a közös szektorunkba, hogy együtt vegyünk részt az ünnepi liturgián augusztus 20-i Szent István Király napi szentmisén