A háború és a menekültválság szomorú és felkavaró időszak, azonban ez az idő elhozta számunkra azt a kegyelmet is, hogy megismerhettünk számos értékes önkéntest valamint bátor, tettrekész közösséget, melyek tagjai példamutatóan vették ki részüket a Szent Erzsébet Karitász Központ menekülteket segítő munkájából. A múltkor megosztottuk a Joghallgatók Önképző Szervezete egy önkéntesének beszámolóját, ezúttal pedig ismét egy jogász-egyetemista közösség, a PPKE JÁK, Pázmány Cartias mutatkozik be, szeretettel osztjuk meg Borbély Gergő tanúságtételét: 

Beszámoló a Pázmány Caritas csoport nevében

„Csapatunk a Caritas, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói szervezete, aminek keretein belül karitatív tevékenységeket végzünk. Amikor tudomást szereztünk az Ukrajnában kitört háborúról és a hazánkba érkező rengeteg menekültről, tudtuk, hogy mindent meg akarunk tenni, ami tőlünk telik, hogy segítsünk a rászorulók helyzetén. Ennek érdekében kezdetben gyűjtésekhez csatlakoztunk, majd felvettük a kapcsolatot a Katolikus Karitász csapatával, annak érdekében, hogy önkéntesekként vegyük ki a részünk a menekültek megsegítéséből.

Amikor először mentünk ki a Keleti Pályaudvarhoz, elsősorban a menekültek száma volt az, ami sokkolt minket. Az állomás csarnoka, ahol máskor csak néhány vonatjához siető utazó húzza bőröndjét, tele volt menekültekkel. Nőkkel, akik próbálják családjukat biztonságos helyre juttatni, és bizakodnak, hogy férjeik és fiaik is épségben átvészelik a háborút, gyerekekkel, akiknek normál körülmények között iskolában lenne a helyük és nem értik, hogy miért is kellett eljönniük otthonról, valamint kimerült idősekkel. Nagyon megrázó volt látni, hogy ezeknek az embereknek, egy bőröndben minden holmijukkal, hazájukat elhagyva kellett elindulniuk a bizonytalanba. Néhányan a hátrahagyott a családtagokat próbálták elérni, néhányan síró gyerekeket vigasztaltak. Nem egy szívszorító pillanatnak lehettünk tanúi.

Csapatunkkal a Katolikus Karitász pultjánál hamar munkához is láttunk. Szendvicseket, csokikat és vizet osztottunk a csarnokban lévő rászorulók között, fogadtuk az adományokat és rendszereztük azokat, valamint a pultnál fogadtuk a segítségkérőket, elláttuk őket élelmiszerekkel, tisztálkodási eszközökkel, gyógyszerekkel, útbaigazítást adtunk nekik, hogy eljussanak valahova, ahol megszállhatnak vagy távolabbi úticéljukhoz, valamint ott segítettünk, ahol éppen szükség volt ránk. Így ment ez heteken keresztül, előbb a Keletiben, majd a BOK Csarnokban. Ez idő alatt egy nagyon jó közösség alakult ki az önkéntesek között. Sok jó embert ismertünk meg, valamint mi, a Pázmány Caritas is egy összekovácsoltabb csapat lettünk az itt eltöltött idő alatt. Továbbá felemelő volt látni, hogy mennyi ember van, aki adományok hozatalával vagy idejét és energiáját nem kímélve önkéntesként veszi ki részét a segítségnyújtásból.

Reméljük, hogy minél hamarabb vége lesz a háborúnak és nem kell több embernek elhagynia otthonát. Jelenleg úgy látszik, hogy egyre kevesebb menekült érkezik hozzánk. Nem tudjuk, hogy a háború alakulásának tükrében ez a helyzet változni fog-e, azt viszont megígérhetjük, hogy amíg lesznek rászorulók, akiknek szüksége lesz segítségre, mi ott leszünk.”

Borbély Gergő, a Pázmány Caritas csapatának elnöke