Búcsúzunk…

Mi is megrendülve, mély szomorúsággal olvastuk a hírt: Szigetvári Györgyné Rozika nincs
már velünk… Augusztus 19-re virradóan reggel, életének 84.évében súlyos betegség után
elhunyt…

Neve fogalommá vált nemcsak nehéz helyzetben élő embertársaink, kérelmezőink között, de
közöttünk, karitászmunkatársak körében is. Fogalomalkotó lett, neve a karitász szóval, annak
tartalmával, üzenetével szinte eggyé vált. Ez nem egy udvarias megállapítás, hanem
mindennapi tapasztalatunk volt. Mindennapi tapasztalatunk arról, milyen nagy szeretettel
viszonyult hozzánk karitász munkatársaihoz, és a segítségre szorulókhoz, a kéréseket rövid
időn belül megválaszolva. Megválaszolva szavakkal, tettekkel, vagy egy bölcs mondattal,
kedves mosollyal, egy jó tanáccsal, egy gyors ügyintézéssel, telefonhívással, szervezéssel,
türelemmel… és még sorolhatnánk a sok-sok módot, melyekben támaszt találhattunk benne
éppúgy mi is, ahogy a rábízottak… Mindig nagy biztonságot adott feladatvállalásainkban,
hogy mellettünk áll.

Példát kaptunk tőle, hogyan lehet elkötelezetten, időt, fáradtságot, a lehetetlennek tűnő
helyzeteket is legyőzve önkéntesen segíteni, és egyúttal közösséget építeni, nem tévesztve
szem elől az Egyház misszióját.

Még 1990-ben, a Katolikus Karitász újjáalakulása előtt szervezte meg a karitászmunkát
Kispesten, 2022-ig vezette a szeretetszolgálathoz példaértékűen működő Kispesti
Nagyboldogasszony Karitászcsoport közösségét, 1999 óta pedig már a teljes Dél-pesti
Karitászrégiót is. Az egyik legrégebben, a rendszerváltás után elsők között általa is alakított
karitászrégiót. Gyakran meg is említette, hogy csoportjuk korábban – az egyházmegyei
területrendezés előtt – még a Váci Egyházmegyéhez tartozott.

Családgondozás, melegétel program, élelmiszermentés, beiskolázási segélyek,
ajándékcsomagok készítése, átadása, betegek látogatása, gondozása, gyerekek napközis és
bentlakásos táboroztatása, Szent Erzsébet kenyere, pályázatok írása, lakhatási segítség,
karitászügyelet, szeretetvendégségek, hajléktalanok támogatása, így pl.takarók készítése
Teréz Anya gondozottainak és még számos segítő tevékenység, amit csapatával
megszervezett. Együttműködve Központunkkal, és a Katolikus Karitásszal is, főként az
életvezetést támogató „Akarom” Programokban, és az Erzsébet tábori jelentkezések
koordinálásban, a dm pelenkatámogatások eljuttatásában. 10 évig az Esztergom-Budapesti
Főegyházmegye romaügyi pasztorális szakterületének referense is volt.

Mindezt személyes odafigyeléssel, lelki támaszt nyújtva.

Kiemelkedő egészségügyi szakmai munkásságáért 2000-ben a Batthyány-Strattmann László
díj kitüntetettje lett. Támogatottjaik érdekében hatékony együttműködést alakított ki a helyi
szociális ellátórendszerrel is, munkáját 2012-ben a kispesti önkormányzat díszpolgári címmel
ismerte el.

Karitász tevékenységének megbecsülését a 2018-ban átvett Caritas Hungarica-díj, és 2022-
ben pedig Erdő Péter bíboros úr ajánlásával – a püspöki kar által alapított – rangos Szent
Erzsébet rózsája elismerés jelzi.

De mutatja az is, mennyire büszkék vagyunk, hogy megismerhettük őt, megismerhettük
életútját, és hogy ennek részei is lehettünk. Mély szomorúsággal gondolunk arra, hogy
csoportjuk idei 35. születésnapját nem ünnepelhetjük együtt, de szívünkben, gondolatainkban
velünk marad. A karitász család tagjaként mindig erősíteni fog bennünket küldetésünkben, az
összetartozásban, szeretetben…

Categories: