Magyarország igaz barátja… Szeretettel osztjuk meg ezt a videó interjút a Karitász németországi megbízott jószolgálati nagykövetével, Klaus Höhn úrral, aki feleségével még alapítványt is hozott létre Németországban a magyar rászorulók
„Sára Boldogsága” napközis tábor Újpalotán, melynek különlegessége az volt, hogy két ifjú karitászos segítő és aktív ministráns alakította ki a programokat és vettek részt annak szervezésében. Szeretettel osztjuk meg Mátyus
Igazgatói bemutatkozás Szeretettel közöljük Marik Gergely bemutatkozását, aki immár egy éve karitászigazgató a Szent Erzsébet Karitász Központban. Marik Gergely vagyok, 2023. szeptember 1-jével bízott meg Erdő Péter bíboros úr
Pelenka átadó alkalom Bajóton Május 31-én pénteken ismét pelenka átadó alkalmat szerveztünk, ezúttal a bajóti karitászcsoportunk volt a házigazda, ahol a helyi csoport vezetője, Molnárné Bécsi Margit tíz kisgyermekes családot
Palánta program, 2024 2021 óta már hagyomány a ‘Karitatív palántaátadás’, melyet az idei évben ismét ünnepélyes keretek között szervezett meg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. A Katolikus Karitász –
Szent Adalbert kitüntetést kapott két karitász csoportvezetőnk Nagy örömmel osztjuk meg a hírt, hogy Saflánszky Zsuzsanna és Varga Éva karitászmunkatársaink rangos egyházmegyei elismerésben részesültek, április 28-án vasárnap az Esztergomi Bazilikában
A KARITÁSZ ÉS A DM EGYÜTT MÁR KÖZEL 4000 CSALÁDOT TÁMOGATOTT A dm és a Katolikus Karitász egyedülálló kezdeményezése, az Együtt a babákért program keretében idén is 260 rászoruló család
Ünnepi nyitva tartás A Szent Erzsébet Karitász Központ ünnepi nyitva tartása az alábbiak szerint alakul: 2023. december 20-án 12:00-ig, majd azt követően 2024. január 8-án reggel 9-től lesz elérhető. Üzenetet küldhet