Aktuális hírek és hirdetések: 1. Köszönöm mindnkinek, hogy részt vettünk az ünnepi szentmisén és az imaórán (sajnos én betegség miatt nem tudtam személyesn jelen lenni), köszönöm azoknak is, akik imádsággal kísérték
173. Ki is a boldog ember? „Boldog ember, aki féli az Urat, akinek öröme telik törvényében.” (Zsolt 112,1) Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban! Sokunknak félelmet, szorongást okoz
„Legyen öröm az iskolakezdés!” – A Katolikus Karitász idén is segíti a rászoruló családokat Augusztus 18-án, csütörtökön reggel a „Legyen öröm az iskolakezdés!” támogatási akció keretében az óbudai Kövi Szűz
Aktuális hírek és hirdetések: 1. Augusztus 20-án közösen veszünk részt a Szent István király ünnepi szentmisén és a Szent Jobb körmeneten a Szent István bazilika előtt téren. Ahogy tavaly, idén is
172. Chantal Szent Johanna Franciska „Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen, és járj
5 nap, ami életünk végéig 6 Július negyedikét írunk 5 órát üt a vekker, felkelek 5 óra alvás után kedvetlenül és magamban megkérdőjelezve azt, hogy ezt én mégis minek csinálom,
Elhinteni a béke magvait…- személyes beszámoló a Szent Erzsébet Karitász Központ harmadik segélyszállítmányáról 2021 májusa óta dolgozom a Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központnál. Kerestem a módját annak, hogy hogyan
Hittanos tábor Újpalotán – karitász támogatással Újpalota Budapestnek az a városrésze, ahova szocialista lakótelepet terveztek a 70-es években, természetesen templom nélkül. A város különböző kerületeiből ide költöző (illetve sokszor költöztetett)
Spanyol egyetemista jótevőink beszámolója A háború kirobbanása óta folyamatosan tapasztaljuk jótevőink nagylelkű szeretetét, akik az első pillanatoktól támogatták segítő munkánkat adományaikkal, felajánlásaikkal, önkéntes munkájukkal. Még a Keleti pályaudvaron ismerkedtünk meg
Aktuális hírek és hirdetések: 1. Kérünk továbbra adományokat a menekültek és a Kárpátalján élők részére: · tartós élelmiszer; · baba és felnőtt tisztálkodási szerek. Ruhát nem kérünk. · NAGYON FONTOS, HOGY MINDEN TÁRGYI ADOMÁNY