87. Karitász egyperces-Lezárult a lelki adoptálás idei imasorozata

„A lelki adoptálás imádságos elköteleződés az édesanyja méhében abortusz általi halállal fenyegetett gyermek védelmében. A lelki adoptálás művébe való bekapcsolódás egy – egyedül csak Isten által ismert gyermek – lelki szüleivé tesz minket.”  http://lelkiadoptalas.hu/

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

            Emlékszünk? Nem is oly rég volt, kilenc hónappal ezelőtt, december 8-án, a Szeplőtelen fogantats ünnepén kezdtük meg a Lelki adoptálás imasorozatát. Nem volt olyan rég, de mégis mennyi minden történt azóta, mennyit változott az életünk…?

Közben, ezalatt az idő egy kis magzatból megszületett kisgyermek lett. Megmentettünk egy-egy életet. Nem látjuk az eredményt, nem tudjuk ki ő, de egy ember, aki az örök életre, boldogságra, üdvösségre született meg. Tudjuk, hiszen isteni ígéretünk van rá, hogy mindazt, amit hittel kérünk, azt megkapjuk. Pláne, ha közösségben, ketten, hárma, az Úr nevében…

Akik végigvittük az imaláncot, adjunk hálát, örüljünk, vígadjunk, mert Isten dicsőségét növeltük és nem csak a földi, hanem az örök életre is segítettünk valakit! Aki most nem tartott velünk, gondolja meg, lehet újra és bármikor kezdeni. Csodálatos, hogy Isten számít ránk, Ő munkatársainak, önkénteseinek hív meg minket. Így részesei lehetünk a megváltás művének is. Ő maga a teremtő, de a teremtés művét rajtunk keresztül, velünk akarja véghez vinni, ezért alapítja meg a családot. Már nem teremt közvetlenül embert, ránk bízta. Egymásra bízta a házastársakat, a szeretetük, szerelmük gyümölcse pedig az élet továbbadásának a biztosítéka. Ránk bízta gyermekeinket, testvéreinket, felebarátainkat. Egyházára bízta a személyes üdvösségünk lehetőségét, ha benne maradunk, üdvözülünk.

Ha nem működnénk vele együtt, akkor elhalna a világ fizikai és lelki értelemben is. Tudatosítsuk magunkban, hogy nem csak rossz cselekedeteknek vannak következményei, hanem a jótetteknek is: „Mert amint lehull az eső és a hó az égből, és nem tér oda vissza, hanem megitatja a földet, termékennyé és gyümölcsözővé teszi,magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek,” (Iz 55,10)

A Boldogságos Szűzanyát éppen azért hívjuk boldognak és ezért ünnepeljük oly sokat az év folyamán – a héten a születésnapját és a neve napját ülve –, mert ő a legszorosabban, teljesen azonosult Istennel már a földi életében is. Isten akarata nem csak, hogy benne, hanem általa valósult meg. Istennek hála, neki köszönet és tisztelet! Kérjük mindig, mindenben az ő édesanyai segítségét, közbenjárását, hiszen Szent Fia semmit sem tagad meg tőle és mindazoktól, akik Mária által kérnek.

Hirdetések:

·       A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban szeptember 16-án szerdán 10.50 órakor kezdődik.

·       Korábbi műsoraink itt hallgathatók meg: https://www.mariaradio.hu/musor/4814/Tevekeny_Szeretet

·       Folyamatban vannak a központi segélyprogramok, melyek minden rászorulónak elérhetők a plébániák karitászcsoportjain kersztül: LAK6, pelenka, gyógyszer, kályha program.

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitász igazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Székhely: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. félemelet 1.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkozpont.hu

A korábbi egypercesek itt érhetők el: https://karitaszegypercesek.blogspot.com/

Categories: