150. Add nekünk bölcsességedet!

„Add nekem a bölcsességet, mint trónodon társadat, és gyermekeid közül ne zárj ki engem, mert szolgád vagyok, szolgálód gyermeke, gyenge, csak rövid ideig élő ember és fel sem fogom igazságodat és törvényedet.” (Bölcs 9,4-5)

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

Sokszor hangzik el a mondás, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ha jól belegondolunk ebbe, akkor vagy elkeseredünk, vagy fellelkesülünk. Alaphelyzet, hogy a Bölcseség könyve által is kinyilatkozatott igazság az, hogy Isten végtelen, örök és mindenható. Lehet ezt tagadni, lehet ez ellen küzdeni, de az ember végessége, gyengesége mégiscsak a szentírást igazolja. Az egész életünk arról szól tulajdonképpen, hogy hogyan reagálunk Isten hívására, kinyilatkoztatására és ez alapján hogyan rendezzük be életünket, hogyan hozzuk meg napi kisebb-nagyobb döntéseinek, amivel előkészülünk a végső nagy döntésünkre az utolsó órán.

Akárhogy is élünk, gondolkodunk, egyszer eljön az a pillanat mindnyájunk számára, amikor a tények bizonyítják számunkra is, hogy nem vagyunk ura a saját életünknek. Bizony lenne okunk az elkeseredére, ha világképünk megrekedne a földi, a látható világ szintjén, vagy ha Istenre, mint zsarnokra gondolnánk, aki ellenünk van, aki nem a javunkat akarja. Ezzel szemben áll viszont a kinyilatkoztatás, a szentírás, az egyház tanítása és legfőképpen maga az Úr, a megtestesült Isten, aki éppen azért lett emberré, hogy példát adjon, megmutassa és bizonyítsa az igazi szeretetet, és az igazságot áldozathozatalával. Éppen azért nevezzük Jézust a kinyilatkoztatás teljességének, mert Őbenne minden világos lehet számunkra. Vele világossá, egyértelművé vált az Út, az Igazság és az Élet.

És mivel Jézus emberré lett, hogy mi Isten gyermekeivé lehessünk, már nem csak szolgái és szolgálói, hanem testvérei és társörökösei lehetünk neki. Ebből következőleg pedig az emberi gyengeségünk, gyarlóságunk tudata nem kell, hogy szomorúsággal töltsön, el hanem éppen ellenkezőleg, szárnyakat kaphatunk ennek a biztos jövőképnek a birtokában. Az a bölcsesség, ha hiszünk Istenben, bízunk Jézusban és az Ő ígéreteiben, mindabban, amit tanított, amit cselekedett és utánozzuk Őt. Ez a bölcsesség az, ami az Isten bölcsességében való részesedést jelenti, aki a Mennyei Atyának a társa a trónján. Bölcsesség maga a Fiú és mindazok bölcsek, akik hisznek benne és követik Őt.

Éppen azért írja a zsoltáros, hogy a „bölcsesség kezdete az Úr félelme” (Zsolt 111,10), mert ebben benne van az, hogy elismerjük, hogy gyengék vagyunk, elismerjük, hogy Isten erős és gondot visel ránk és féltjük, hogy nehogy kikerüljünk a vele való közösségből, ami számunkra a vereség, a pusztulás, a kárhozat lenne. Azt is tudjunk, hogy minket semmi sem szakíthat el Istentől, csak a bűn, a szeretetlenség, az ellene való vétek, az Ő megtagadása és a vele szembeni ellenségeskedés. Ebben az esetben sem Ő taszítana el minket, hanem a mi akaratunk eredménye lenne. Ha valamitől, akkor csak attól féljünk, hogy nehogy bűnt kövessünk el. Attól, hogy nehogy vétsünk a szeretet ellen. Épp elég feladat ez nekünk és bizony ebben is sokszor elbukunk és elvesznénk, ha az egyház szentségei nem segítenének minket vissza a szeretet útjára.

A mai gondolatokat éppen azért írtam, hogy életünkben, karitász tevékenységünkben merjük vállalni Krisztust, merjük az Ő segítségét kérni, merjünk bízni a Szentlélek erejében, amivel mi magunk is fel vagyunk vértezve! Merjünk szeretni, merjünk elébe menni azoknak, akik elkeseredettek, akik céltalanok, vagy célt tévesztettek, merjünk lángoló szívvel szeretni! Legyünk bátrak Krisztusban, keressük és segítsük a szegényeket! Nem csak azokat, akik anyagilag szegények, hanem azokat is, akik zavaros élethelyzetben vannak, akik nem igazodnak el Isten törvényeiben, akik sokat szenvednek mások szeretetlenségétől, akik úgy nőnek fel, hogy nem tapasztalják meg, nem ismerik meg az áldozatos szeretet örömét.

Lássunk mögé az anyagi szegénységnek, mert emögött legtöbbször a kiábrándultság, az elkeseredettség, a kételkedés, a reményvesztés, a depresszió, a motiválatlanság, a feladás áll! Csak ha szeretettel közeledünk másokhoz, akkor van esély egyáltalán arra, hogy belül megmozduljon valami embertársaink szívében. Tapasztaljuk, hogy ez nem megy egyik napról a másikra. Sok türelem, következetes akarat és kitartás kell ahhoz, hogy az eljegesedett szívek elkezdjenek felengedni. Isten kegyelme sugároza minden ember felé a szeretet melegét, a mi dolgunk az, hogy a bedeszkázott lelkeket (akik elzárják magukat Isten kegyelme elől) megindítsuk arra, hogy higgyenek, bízzanak Istenben és fogadják el közeledését és igennel, ámennel válaszoljanak rá. Csodálatos és áldott feladat a miénk, köszönjük Istenem, hogy megbízol bennünk.

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitász igazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Iroda: 1035 Budapest, Kórház utca 37.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkp.hu

A korábbi egypercesek itt érhetők el: https://karitaszegypercesek.blogspot.com/