120. A szeretet parancsa

„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13,34)

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

Lehet-e parancsolni a szeretetet? Lehet-e parancsra szeretni vagy csak önszántunkból? Ha parancsra szeretnénk, lehet-e az őszinte? Hol van a szabad akartunk, ha csak parancsra engedelmeskedünk? Sok ilyen kérdés kerül elő mindennapjainkban. Ehhez tartozik az is, hogy minek van Egyház, miért kell egy szabályozott, intézményesített közösség tagjának lenni ahhoz, hogy Istennel kapcsolatban legyünk? A szeretet parancsa, az Egyház irányítása nem korlátozza-e az életünket, nem nyírbálja-e meg a szabadságunkat?

Minden válasz az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre Krisztus Urunk tanítására és személyes példájára mutat. Ő maga az Atya akaratát teljesítette, egy vele a Szentháromságban, Ő és a Szentháromság személyei együtt is és külön is, maga a Szeretet. A szeretet nem tulajdonság, nem esetlegesen van, vagy nincs, hanem elsősorban Isten maga, mint személy, öntudattal, akarattal, szabadsággal. Ebből a szeretetből részesülünk mi emberek, akik az Ő képmásai vagyunk, az Ő lelkét hordozzuk.

Tőle kaptuk az Ő isteni életében való részesedés lehetőségét, azaz az üdvösséget, amiben akkor részesülünk, ha az Ő legfőbb személyiségjegyét, a szeretetet megéljük, kibontakoztatjuk és tanúságot teszünk róla. A szeretet bennünk meglevő képessége mindig egy másik személyre irányul, konkrétan embertársainkra. Feléjük, nekik, értük tudunk tanúságot  tenni arról, hogy van bennünk szeretet és ez a szeretet magától a Teremtőtől, Megváltótól ered.

Aki tehát szeret, aki végzi a szeretet cselekedeteit, az közelebb van Istenhez, mint akár maga is gondolná. Az Egyház megadja a szeretet kereteit, útjelzőtábláit, biztosítja számunkra a Szeretet szentségeit, hogy eljussunk a szeretet teljességébe, az Istennel való teljes, szoros és örök közösségbe. Ezért van szükség az Egyházra, amit maga az Isten alapított az Úr Jézus személyében.

Azért parancsolja nekünk a szeretetet, hogy életünk legyen a szeretetben, életünk legyen Krisztusban, életünk legyen az örök boldogságban. Nem kötelező szeretetben élni, hiszen a szabad akaratunk megvan arra, hogy elutasítsuk Istent, elutasítsuk a szeretetet, de akkor az már nem nevezhető életnek, mert az csak létezés, ráadásul szeretet nélkül. Ez a világ nem lenne más számunkra, mint a kárhozat, az örök halál állapota, a pokol. A szeretet parancsa tehát az élet, a boldogság, az üdvösség parancsa és aki benne él, erre törekszik, erről tesz tanúságot, ezt gyakorolja, az már most itt e földön megtapasztalja gyümölcseit. Nem csak önmagában, hanem környezetében, a világban is. Ez a karitász munkánk célja és lényege: tanúságot tenni a szeretetéről, Istenről, aki maga a Szeretet és elkísérni felabarátainkat Jézushoz, hogy ők is részesüljenek a boldogság egyetlen lehetőségében.

Ahogy nem kötelező levegőt venni, de ha nem tesszük, akkor meghalunk, úgy szeretni se kötelező, de akkor meghalunk, mégpedig örökre – ezt megértheti a nem hívő ember is. És ha megérti, és hozzá kapcsoljuk azt, hogy a szeretet maga az Isten és Ő maga alapította az Egyházat, akkor már nagyon sokat tettünk azért, hogy ők is kedvet kapjanak a közösségünkhöz csatlakozni. Mi pedig fogadjuk be őket a szeretet tanúságtételével! Így bontakozik ki a szeretet és növekszik egyházunk.

Hirdetések:

·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban május 12-én 10.50 órakor kezdődik.

·         Korábbi műsoraink itt hallgathatók meg: https://www.mariaradio.hu/musor/4814/Tevekeny_Szeretet

·         Felhívom mindenki figyelmét, hogy a facebook- és weboldalunkon folyamatosan frissülnek a híreink. www.karitaszkp.hu , Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központ | Facebook

·         A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia karitász csoportja Gellért-hegyi sétát szervez május 22-re, szombatra 10.00 órai indulással (kb. délig tart a program). Találkozási hely: Belvárosi templom főkapuja, Bp. V. ker. Márc. 15. tér. (az Erszébet-híd pesti hídfőjénél). Rossz idő esetén, a létszámtól tesszük függővé, hogy tartunk-e benti programot, vagy sem.

·         A Szent Erzsébet Karitász Központ kérésére főtisztelendő Feldhoffer Antal plébános atya minden első hétfőn 15.30-kor karitász szentmisét mutat be a 1035 Budapest, III. ker. Kórház u. 37. szám alatti Szent József templomban. Miseszándék: élő és elhunyt karitászosokért. A következő alkalom június 7-én lesz.

·         A június 7-i szentmise után Mihalovics Zsigmondról, a Szent Erzsébet Karitász Központ első igazgatójáról emlékezünk meg a 90 éves alapítás kapcsán. Helyszín: 1035 Budapest, Kórház u. 37. Tervein k szerint on-line módon is meg lehet hallgatni Csorba Gábor megemlékezését.

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitász igazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Székhely: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. félemelet 1.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkp.hu

A korábbi egypercesek itt érhetők el: https://karitaszegypercesek.blogspot.com/

Categories: