Adomány gyűjtés A Covid-19 hatásainak enyhítésére a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idén is megszervezi Karácsonyi Adománygyűjtését. Ezen a hétvégén,november 27-én, 28-án és 29-én várjuk a vásárlók élelmiszeradományait alábbi áruházakban pénteken 14-18,
Tűzifa szállítás a szegényeknek Pályáztunk a NÉBIH-nél és nyertünk méteres, jó fűtőértékű tűzifát a rászorulóknak. Egyszerre két teherautóval három családnak vittük és osztottuk a fát négy napon keresztül. Először Budapest déli (
Segítség a hajléktalanokon! A Szent Erzsébet Karitász Központ és a Szent Egyed közösség együttműködése során 150 db megszentelt Szent Erzsébet kenyeret adtunk át hajléktalanoknak Budapesten. Így ők is részesülnek az
Elindult a Katolikus Karitász adventi segélyprogramja, melyhez csatlakozik az Esztergom – Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központja A családok, idősek, egyedülállók mellett áll a Katolikus Karitász az idei adventben is,
Christus vincit Christus vincit, Christus regnat, christus imperat – Krisztus győz, Krisztus uralkodik, Krisztus kormányoz Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban! Az egyházi év lezárása, Krisztus a világmindenség királya,
Szénmonoxid-érzékelőket adományozott a Pest megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Köszönettel vette át Csorba Gábor karitászigazgatónk a mai napon Horváth Nándor ezredestől, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei polgári védelmi főfelügyelőjétől a 8
A találékony szeretet „Mindnyájan a világosság és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Ne aludjunk hát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok!.” 1Tessz
50 doboz tartós élelmiszert osztott szét Albertfalván a Katolikus Karitász A Katolikus Karitász évek óta szervezi péntek reggeli ételosztását Budapest XI. Kerületében, Albertfalván. A plébánia családjai egymást váltva hozzák el
Önrészünk az üdvösséghez „A mennyek országa hasonlít a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és a vőlegény elé mentek. Öt balga volt közülük, öt pedig okos. A balgák lámpásukat ugyan elvitték,