169. A Szentháromság osztatlan egység „Áldott légyen a Szentháromság, az osztatlan egység! Mondjunk hálát néki, mert irgalmasságot tett vélünk! (liturgikus ének Szentháromság vasárnapjára) Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban! A
III. Békeima III. Békeima címmel rendezik meg Budapesten, a Budafoki Szent Lipót plébánia templomban azt a jótékonysági koncertet, amelyet márciusban a budapesti Szent István Bazilikában telt házzal tartottak meg, utána
Beszámoló a Szent Erzsébet Karitász Központ második kárpátaljai útjáról 2022. május 20-án immár második alkalommal indult útnak Budapestről a Szent Erzsébet Karitász Központ konvoja Kárpátaljára. A központ vezetői, munkatársai valamint
Aktuális hírek és hirdetések: Főegyházmegyénk hagyományainak megfelelően, Pünkösdhétfőn, – június 6-án – kerül megrendezésre Máriaremetén a „Karizmák Ünnepe”. A program évek óta négy-ötezer látogatóval Főegyházmegyénk egyik legfontosabb találkozója. Az elmúlt
168. Mindannyiunkat eltölt a Szentlélek „Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen (az emeleti teremben) mindnyájan együtt voltak az apostolok. Hirtelen zúgás támadt az égből, mintha heves szélvihar közeledett volna,
Gyermeknap a Szent Lajos Plébánián – Molnár Noémi, karitász csoportvezető beszámolója A Szent Lajos plébánia Karitász csoportja, a Szent Erzsébet Karitász Központ segítségével gyereknapot rendezett. A program keretén belül a
Karizmák Ünnepe, 2022 Főegyházmegyénk hagyományainak megfelelően, Pünkösdhétfőn, – június 6-án – kerül megrendezésre Máriaremetén a „Karizmák Ünnepe”. A program évek óta négy-ötezer látogatóval Főegyházmegyénk egyik legfontosabb találkozója. Az elmúlt évtizedekben
Beszámoló a Szeretet Koncertről: Seresné Hauszer Ivett írása Május 22-én került megrendezésre a Békéért, Ukrajnáért, Kárpátaljáért szervezett Szeretet Koncert a Papp László Budapest Sportarénában. Nyolc segélyszervezet – a Katolikus Karitász,
Zöldellő kertek program, 2022 A Katolikus Karitász által 2022-ben is meghirdetésre került Öngondoskodó Háztartások – Zöldellő Kertek program, amibe idén is bekapcsolódott az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központja. Idén
BESZÁMOLÓa Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat szervezésében,a Szent Erzsébet Karitász Szenvedélybeteg-segítő Központjának támogatásávalLeányfalun, 2022. május 26. és 29. között megtartott lelkigyakorlatról A múlt hét végén, csütörtök estétől vasárnap délig tartottuk meg Leányfalun