Az öröm vasárnapja

„Örüljetek az Úrban mindenkor! Újra mondom: örüljetek! Az Úr közel van! Ismerje meg mindenki jóságotokat! Semmiért se aggódjatok, hanem minden körülmények között imádság és könyörgés által hálaadással tárjátok kéréseiteket Isten elé! És Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban. (Fil 4,4-6)

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

Hát hogyne örülnénk, ha elovassuk a mottóban szereplő szavakat! Ezekkel kezdődik ádvent harmadik vasárnapjának szentmiséje, ezért gyújtunk rózsaszín gyertyát, ezért öltözik az asszisztencia ebbe a színbe.

Ebben a néhány mondatban is benne van minden, ami szívünkbe békét, nyugalmat hoz, ami felizzítja a Szentlélek tüzét, hogy fáradhatatlanul tegyük a jót, éljünk Krisztus Urunkhoz méltón, hűségesen, ne fáradjink bele a hétköznapokba, a küzdelembe a szeretet és az igazság győzelméért.

Az igazi öröm a boldogság állapotának pillanatnyi érzülete. Akkor vagyunk igazán boldogok, ha tudunk minden pillanatban örülni. A mennyben a boldogság állandó, stabil, megingathatatlan és végtelen lesz, így az örömünk is teljes lesz. A földi öröm csak akkor nem múlik el, ha Krisztusban van. Akkor és csak akkor tiszta az örömünk, ha abban a bűnnek még csak árnya sincsen meg.

Mert persze vannak olyan örömök is, melyek nem a boldogságot szolgálják, hanem éppen ellenkezőleg, a boldogtalanságba taszítanak minket. Ezek azok az örömök, melyek nem a tiszta szívből fakadnak, amelyek magunk vagy mások rovására adnak pillanatnyi csalfa érzelmet, amely után üresség, lelkiismeret-furdalás, bűntudat, szomorúság lesz úrrá rajtunk. Ha az örömök nem lelkünk tisztaságából fakadnak, akkor nem szolgálják az öröm stabilitását az igazi boldogságot, az üdvösséget. Boldogok a tisztaszívűek, mert meg meglátják az Istent. (Mt 5,8)

Az ember szíve eredendően tiszta, gyermeki a kezdetektől, de a bűn, a szeretetlenség, a bálványok hajszolása bepiszkítja. A hívő ember is lehet tisztátalan szívű, sőt meg is maradhat abban, ha nem tér meg újra és újra, ha nem engesztelődik ki embertársával és Istennel a bűnbocsánat szentségében, de a nemhívő embernek is lehet tiszta a szíve. Ez nagyon fontos fogódzó és kapcsolódási lehetőség a karitász munkában is.

Az ember alapvető ártatlansága és tisztasága ugyanis mindvégig megtalálható gyökereiben, sosem késő megtérni, se nekünk, se másoknak. A karitász munkánk célja éppen az, hogy örömünket hitelesítsük mások számára cselekedeteinkkel. Mutassuk meg szeretet-cselekedeteinkkel, hogy mindenki számára nyitva áll az út a boldogsághoz, a végtelen és stabil örömhöz! A hit és a hitbeli közösség vezérel és tart meg minket ezen az úton, mi pedig  hitünkből fakadó tetteinkkel segítünk másokban is felizzítani a hitet, ami mindenkiben megvan, mégha lappangva is.

Az lesz a legynagyobb öröm számunkra, ha mindenki célba érkezik majd az örök boldogságba, ha mindenki ott lesz, akivel találkoztunk, akiért imádkoztunk az életben. Ott Isten lesz minden mindenben, mi pedig lakást veszünk Őbenne.

Hirdetések:

·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban december 23-én szerdán 10.50 órakor kezdődik.

·         Korábbi műsoraink itt hallgathatók meg: https://www.mariaradio.hu/musor/4814/Tevekeny_Szeretet

·         A Szent Erzsébet Karitász Központ kérésére főtisztelendő Feldhoffer Antal plébános atya minden hónap első hétfőjén 15.30-kor karitász szentmisét mutat be a 1035 Budapest, III. ker. Kórház u. 37. szám alatti Szent József templomban.

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitász igazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Székhely: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. félemelet 1.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkp.hu

A korábbi egypercesek itt érhetők el: https://karitaszegypercesek.blogspot.com/

Categories: