titkarsag@karitaszkozpont.hu
Segítene?
Caritas Hungarica díj átadás
A szertartás főcelebránsa Snell György esztergom-budapesti segédpüspök volt, a koncelebránsok Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója és Michels Antal, a templom plébánosa voltak.
Homíliájában Snell György kiemelte: az evangéliumokat olvasva szembetűnő az a végtelen szeretet, amellyel megszólította Jézus az embereket. – Ha valaki valóban követi Jézust, abból egyenesen következik, hogy szívébe fogadta az evangélium tanítását. Az ősegyházra kezdettől fogva jellemző volt a szeretetszolgálat, a karitászmunka. Egymás mellett élt az igehirdetés és a szeretet gyakorlása. Jézus mai követőinél is szükségszerű, hogy gyakorolják a szeretetet. Ne legyünk közönyösek a nehéz helyzetbe került emberekkel szemben – figyelmeztetett Snell György. Hozzátette: a szeretet cselekedetekben nyilvánul meg, abban, hogy érzékenyek vagyunk mások gondja, nyomorúsága iránt.
A szónok emlékeztetett Jézus szavaira: szegények mindig lesznek veletek. Rámutatott: ez nemcsak az anyagilag szegényekre vonatkozik, hanem mindazokra, akik nem képesek egyedül boldogulni, rászorulnak mások segítségére, betegek, idősek.
A keresztény ember kötelessége segíteni rajtuk. Ez a tevékeny szeretet nyilvánul meg az egyházmegyékben dolgozó karitászmunkatársaknál, akik időt, fáradságot nem kímélve olyan sokat tesznek azért, hogy a jézusi szeretet megvalósuljon a mindennapokban. A karitászmunka az Egyház nagy művén, az evangélium hirdetésén a pecsét, ami hitelessé teszi az örömhírt, ami nélkül nem ér semmit az igehirdetés – szögezte le a segédpüspök, majd a Szűzanya közbenjárását kérve a Karitász szeretetmunkájára.
Csorba Gábor diakónus, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központja igazgatója köszöntőjében kiemelte: a mai ünnep elsősorban nem a díjakról, kitüntetésekről szól, hanem arról, hogy mutassuk meg Krisztus Urunk szeretetének egyetemességét.
Az Egyház tanúságtétele a karitászmunka, ami az üdvösségünket szolgálja. A tevékeny szeretet megnyilvánulása az Egyház, a Szentlélek műve. Amikor a Karitász önkéntesei az ajándékokat viszik a rászorulóknak, egyúttal a reményt, Jézus Krisztus szeretetét is magukkal viszik. Ezen a napon Krisztust ünnepeljük, a Mennyei Atyát, valamint a Szűzanyát is, aki megtanította nekünk: tegyétek azt, amit Jézus mond nektek – emlékeztetett az igazgató
Ezt követően került sor a Caritas Hungarica díjak átadására. A három díjazott: Pálmainé Lakatos Enikő (budapest-rákosfalvai Szent István király-plébánia), Saflánszky József János (budapest-szentistvánvárosi Szent István király-plébánia, bazilika), Szigetvári György József (budapest-kispesti Nagyboldogasszony-főplébánia). A díjazottak életrajzát Márton Andrea, a Szent Erzsébet Karitász Központ szakmai irodavezetője ismertette.
A szentmise keretében vehették át elismerő oklevelüket azok is, akik a járványügyi vészhelyzetben önkéntes szolgálatot végeztek, de július 31-én nem tudtak részt venni a hálaadó szentmisén a Bosnyák téri templomban. Az ünnepi esemény szeretetvendégséggel ért véget.
*
A három díjazott életkora: 70, 76 és 84 éves. Bőven beletartoznak tehát a koronavírus-járványtól veszélyeztetett korosztályba. Ennek ellenére a pandémia kezdete óta folyamatosan végeznek önkéntes karitászmunkát. Mindhárman készségesen nyilatkoztak lapunknak.
Szigetvári György elmondta: a rendszerváltás évében, 1990-ben került a televízióhoz mint mérnök, műszaki vezető. Közben Hegedűs László plébános megbízta feleségét, Rozit, hogy hozza létre a karitászcsoportot a kispesti Nagyboldogasszony-főplébánián. György azóta vesz részt a karitászmunkában. Mindketten vallásukat gyakorló hívők voltak, a gyermekük ifjúsági hittanos volt. Hegedűs László plébános hatalmas lelkesedéssel, erkölcsileg, anyagilag is segítette a helyi karitászmunkát. A rendszerváltozás idején rengeteg ember vált munkanélkülivé, őket támogatni kellett. László atya a perselypénz jelentős részét a Karitásznak adta, ebből támogatták a családokat. Egy nagyon kicsi, kétszer kétméteres szobában kezdték el a munkát. A templom mellett volt egy üzlethelyiség, és ahelyett, hogy a plébános kiadta volna bérbe, berendezte a Karitász részére.
Szigetvári György szavaiból kiderült, tevékenysége rendkívül sokrétű: ételt szállít; csomagokat visz a rászorulóknak, ruhát, élelmiszert, bútort; műszaki segítséget nyújt karitászprogramokon; de a rászorulóknak is segít a műszaki tudásával; betegeket szállít kórházba, vizsgálatokra, gyógykezelésre. Hat éve minden vasárnap az élelmiszerbank jóvoltából meleg ételt osztanak Kispesten. Szigetvári György fogadja az adományt, szállítja a pogácsát, pékárut. Nyilvánvaló, hogy ritkán van előtte olyan akadály, amit nem tudna leküzdeni, mert kreativitásával mindig megtalálja az éppen felmerülő problémára a megoldást.
Kiemelten szólt arról, hogy a felesége korábban a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet ápolási igazgatója volt, emellett végezte karitászszolgálatát, és most is végzi, immár harminc éve. Öt éve elindította Kispesten a Katolikus Karitász „Akarom” programját, amelynek elsődleges célja a nehéz anyagi helyzetben élő gyermekes családok anyagi, szociális és mentális segítése. Ez a program rövid távon segíti a családok szociális helyzetét, hosszú távon pedig előmozdítja a rossz szociális helyzetből való kilábalást, az anyagi stabilitás elérését. Minden rászorulón igyekeznek segíteni. Szigetvári György úgy fogalmazott: „A karitászmunka szép pillanata, ha rámosolygunk valakire, és ő visszamosolyog.”
Pálmainé Lakatos Enikő 2007-től a Karitász önkéntese a rákosfalvai Szent István király-plébánián, 2012-től a Rákosvidék II. területi Karitász régióvezetője. Két gyermeke és négy unokája van. Felidézte: a barátnője hívta őt a Karitászba. 2007-ben a városmisszió keretében kapcsolódott bele a Karitász munkájába. Felkeresték Rákosfalván a nehéz sorsú embereket, segítettek nekik. Mivel azonban Enikő akkoriban vállalkozóként dolgozott, úgy érezte, az már nem férne bele az életébe, hogy a karitászcsoporthoz is csatlakozzon. Ám a barátnője nem adta fel, így végül igent mondott, és úgy érzi, hogy már korábban is ott kellett volna lennie.
A Jóisten kanyargós utat jelölt ki számára, míg végül odavonzotta a szeretetszolgálathoz, és most már nem szeretne innen elmozdulni. Egész életében „támogató emberke” volt – ahogy fogalmazott –, szeretett mindenkinek adni, kiskorában gyakran azért kapott ki otthon, mert odaadta a társainak a játékait, elég volt egy kérlelő, szelíd pillantás. Megjegyezte: az ötvenes években kitelepítették a családját, és akkor inkább megvásárolni szerette volna a többi gyermek barátságát egy igazgyönggyel, de az adakozás vágya már akkor is a lelkében élt. Most pedig már lehet bármilyen rossz hangulata, ha valaki eléje áll és segítséget kér, erőre kap, és azonnal járni kezd az agya, hogyan tudna segíteni, és addig nem nyugszik, míg megoldást nem talál.
Ahogy fogalmazott, nincs számára lehetetlen, mindennek utána jár. A karitászmunkában a másoknak való adás a legszebb. A családja időnként nehezen viseli, hogy számára a rászorulók segítése az első, az élete e körül zajlik. Ám az unokái szívesen gyűjtenek a rászoruló gyerekeknek, a lánya pedig besegített neki a járvány idején az élelmiszercsomagok szállításába. Kérdésünkre, nem fél-e, hogy a változatlan aktivitása miatt esetleg megfertőződhet, nemmel válaszolt. A maszkot állandóan viseli és a kézfertőtlenítőt is rendszeresen használja, emellett vallja: „A Jóisten kegyelmében mindig bízhatunk, ő határozza meg karitászszolgálatom végét is, amikor eljön ennek az ideje.”
Saflánszky József 1991-től a Szent István-bazilika karitászcsoportjának tagja. Az akkori vezetővel, Berze Lászlóné Hajnival szinte egyedül alakították ki a jelenleg is működő raktárhelyiséget a Hercegprímás utca 17. szám alatt. Kapcsolatai segítségével egyedül rendezte be és azóta is folyamatosan alakítja, szépíti ötleteivel. A karitászszolgálat szépségét a szeretetben látja, és abban, hogy tud segíteni másoknak. Ez a két fogalom nagyon mélyen ötvöződik nála. Ha valaki hozzá fordul segítséget kérve, nem tud neki nemet mondani. A karitászcsoportjuknak havonta kétszer van adományosztó napjuk, minden hónap első és harmadik csütörtökén. Az ország minden pontjáról érkeznek emberek, akiket anyagi, élelmiszer- vagy ruhaadománnyal segítenek. Vannak közöttük visszatérők.
Saflánszky József felesége, Zsuzsa vezeti a karitászcsoportot; egy gyermekük van. Ő és felesége is küldetésüknek tekintik a Karitászban végzett szolgálatukat, a karantén idején is segítették a rászorulókat.
A díjazott elmesélte, hogy a közelmúltban felkereste őket egy idős férfi, akinek a nyugdíja elég szép, de családi viszályok következtében nincs hol laknia. Fehérneműt, paplant kért tőlük, hogy elaludhasson a közeli bank lépcsőjén, ahol a hőáramlat némi meleget ad. „Sajnos, vannak ilyen életek, és a karitászos feladata nem a részletek kibogozása, hanem a segítségnyújtás. Soha nem lehet tudni, hogy hová jutunk ebben a földi életben, Isten kegyelme azonban mindenütt ott van, mindig kapok valami sugallatot fentről, hogy ezt így kell csinálnod, ne csüggedj soha, csináld!” – mondta a harminc éve karitászszolgálatot végző Saflánszky József.
Fotó: Merényi Zita
Bodnár Dániel/Magyar Kurír