Beszámoló a Szent Szabina Lelkészség nyári karitász hittantáborának megvalósulásáról

A hitoktatási tevékenységünk csúcspontja a többnapos nyári hittantábor. A tábori téma keretében igyekszünk a gyermekek háttértudását, ismereteiket fejleszteni az adott korszakkal kapcsolatban, elsősorban olyan szempontból, hogy mit tanulhatunk e régi korokból, mi az, amit érdemes a mi életünkbe is beágyazni, követni.

De a tábori lét sokkal több ennél: ilyenkor sokkal több lehetőség nyílik beszélgetésekre, kapcsolataink erősítésére vagy új ismeretségek, barátságok kötésére is. A felnövekvő ifik évről-évre megbízhatóan kapcsolódnak be a tábori élet teendőibe. Mindezt önkéntesen teszik, szívesen segédkeznek a fürdetés, kullancsozás, meseolvasás terén, de nagy lelkesen vesznek részt programok szervezésében és lebonyolításában is, szolgálatuk példaértékű a kisebbek számára, a hitoktatóknak pedig nagy segítség.

A hitoktatási tevékenységünk célja, hogy a ránk bízott gyermekek, fiatalok egészséges, felelősségteljes érett felnőttekké váljanak, közösségeiket erősítsük.

Az idei tábor 2023. július 1— 5-ig tartott, helyszíne a bükkszentkereszti Ifjúsági Tábor volt.

A táborban összesen 96 gyermek (óvodásoktól kezdve a gimnazistákig) és a fiatal segítőkkel együtt 30 felnőtt vett részt. Az utazást vonattal és külön buszokkal oldottuk meg. Az idei nyári táborunk témája a középkorba / lovagkorba vitt vissza bennünket: Artúr király udvarában találtuk magunkat, aki egyébként a kerekasztal lovagjaival a Szent Grál megkeresésére vállalkozott. A történetünk alapvetően a kelták (hippi vadembereknek képzeljük őket) és a kerekasztal lovagjainak (ők meg erényes keresztény lovagok) szembenállására épült; a kezdeti ellenségeskedés a mélyebb megismerés után békévé oldódott, sőt izgalmas új nézőpontokkal gazdagodtunk. A konfliktus alapja az ismeretlentől való félelem és a merev elzárkózás. Üzenetünk, hogy az eltérő nézőpontokat és életstílust követő emberek és kultúrák szembenállásuk ellenére számos értéket hordoznak, nyitottnak, el- és befogadónak kell lennünk, hiszen különbözőségeink ellenére mégis csak összetartozunk.

A tábori programokat teljesen átszövi a téma maga. A kiscsoportos foglalkozásokon megismerkedünk a lovagokkal, a lovagi kultúrával, a lovagi erényekkel: bátorság, becsület, hűség, állhatatosság, mértékletesség, gyengék-elesettek védelme. Ezek a mai kor embere számára is követendő példa. Kérdés, hogy a saját éltünkben hol éljük meg, hol tudjuk megvalósítani mindezt? A kiscsoportos foglalkozásokat minden korosztálynak a maga szintjére igazítva tartottuk, sok játékkal, mesével, kreatív feladatokkal fűszerezve.

A napi programterv a következőképp alakult: minden nap volt kiscsoportos témafeldolgozás, műhely (szabadon választott valamely művészeti ágban kreatív foglalkozás, ahol különösen is az idegen kelták művészetével ismerkedtünk), sportprogramok (lovagi tornák, íjászat, küzdősportok, csapatjátékok) és lehetőség reggeli tornára (futás, csikung). Ezeket egészítették ki a naponta változó különböző programok, amiken vagy az egész tábor részt vett, vagy csak egy bizonyos korosztály. Egész táboros programok voltak a kirándulás, táncház korabeli táncokkal, tábortüzek, sorverseny, számháború, kincskeresés. A nagyobbakat érintette az éjszakai csillagnézés, borkóstoló. A táborban közösen étkeztünk, naponta imádkoztunk, megvolt az ideje a csendes óráknak és játéknak egyaránt.

A hittantábor és a lelkészségen folyó hitoktatás munkájában Karitász csoportunk a

szó szoros értelmében ugyan nem vesz részt, mégis van néhány fontos kapcsolódási pont.

A Szent Szabina Lelkészség és a hozzá tartozó Szent Márton Karitász Csoport tevékenységét nagyon szoros együttműködés jellemzi. Évek óta törekszünk arra, hogy hittanosaink – elsősorban az ifi korosztály – tevékenyen kapcsolódjon be a karitász csoport szolgálataiba. Azt gondolom, hogy ez sok esetben nagyon jól megvalósul (pl. élelmiszergyűjtés, karácsonyi meleg ebédosztás, ajándékcsomagok összeállítása, stb). A Karitász csoport jelenlegi vezetője – Varga Olivér – a szabinás közösség hittanosa volt óvodás kora óta.

Számunkra fontos és a tábori körülmények között is sok időt fordítunk arra, hogy a fiatalokban elültessük és erősítsük a karitatív szolgálatok és e tevékenységek végzésének szépségét és szükségességét. Ahogy azt korábban írtam, az idei tábor témája – a lovagi erények és azon belül az elesettek védelme, a szegények, nélkülözők segítése még több lehetőséget adott, hogy ezzel a táborban kiemelten foglalkozzunk.

Közvetetten ugyan, de ebben a tekintetben szorosan kapcsolódik a karitász csoport tevékenysége a tábori programhoz, melynek megszervezése és lebonyolítása elsősorban a hitoktatókra hárul.

Ezen túl szeretném megjegyezni, hogy a lelkészség mind a karitászcsoport kiadásait (élelmiszerosztás a hajléktalanoknak, rászorulók segítése), mind a nyári táborok költségeit anyagilag támogatja. Az évről-évre megszervezett hittantáborban közel száz gyermeket táboroztatunk, legtöbben nagycsaládokból jönnek – 2-, 3- és akár több gyermek is egy-egy családból. Nekik jelentős kedvezményt adunk, hogy anyagi okok miatt senki ne maradjon le a táborról, ez a kápolna szintén karitatív vállalásai közé tartozik.

Befejezésül szeretnénk megköszönni a Szent Erzsébet Karitász Központ támogatását, melyet az utazási költségekre fordítottuk.

Csutorás Éva

lelkipásztori munkatárs,

karitász önkéntes

Categories: