NAGYSZÜLŐK ÉS IDŐSEK VILÁGNAPJA 2023-BAN

Idén júliusban immár harmadik alkalommal tartjuk meg a nagyszülők és idősek világnapját.

A Szentatya arra hív bennünket, hogy ismerjük el idős embertársaink értékét, szolgálatát a hit és a remény új nemzedékeknek történő átadásában, és ne csak alkalmanként, hanem állandóan. Tehát nemcsak az a cél, hogy évente egyszer megünnepeljük idős szeretteinket, hanem hogy folyamatosan érezzék, hogy keresztény családunk és közös történelmünk szerves részét képezik.

A nagyszülők és idősek harmadik világnapját idén 2023. július 23-án tartjuk. Témája: „Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad” (Lk 1,50).

Az idei világnapot az jellemzi, hogy szorosan kapcsolódik az ifjúsági világtalálkozóhoz, amelyet augusztus 1. és 6. között tartanak Lisszabonban. Világosan olvashatunk erről a kapcsolatról abban az üzenetben, amelyet Ferenc pápa az idősekhez intézett:

„Ismételten arra kérek mindenkit – az egyházmegyéket, az egyházközségeket, az egyesületeket, a közösségeket –, hogy ünnepeljék meg ezt a világnapot, a fiatalok és idősek újbóli találkozásának túláradó örömét helyezve a középpontba. Nektek, fiatalok, akik Lisszabonba készültök, vagy akik lakóhelyeteken fogjátok ünnepelni az ifjúsági világnapot, azt szeretném mondani: mielőtt elindultok, látogassátok meg nagyszüleiteket, látogassatok meg egy magányos idős embert! Az ő imája védelmez majd benneteket, és szívetekben magatokkal viszitek majd annak a találkozásnak az áldását. Titeket, idősek, pedig arra kérlek, hogy kísérjétek imáitokkal a fiatalokat, akik az ifjúsági világnapra készülnek. Ezek a fiatalok Isten válaszát jelentik kéréseitekre, annak gyümölcsét képviselik, amit ti vetettetek, annak jelei ők, hogy Isten nem hagyja magára népét, hanem mindig megfiatalítja a Szentlélek képzelőerejével.”

A Szent Erzsébet Karitász Központ a Nagyszülők és az Idősek világnapjához kapcsolódóan rendezvényszorzatot szervez az Esztergom – Budapesti Főegyházmegye több ( Dél – Pesti , Belső Pesti és Esztergom – Bajóti) Régiójában. A találkozók programjának része a közös imádság, a beszélgetés és az agapé, azaz a szeretetvendégség is. Minden jelenlevő vitamin csomagot kap, valamint a Világnaphoz kapacsolódó imádságot nyomtatott formában.

„IMA A NAGYSZÜLŐK ÉS IDŐSEK 3. VILÁGNAPJÁRA:

Szűz Mária, a hit és remény anyja, te példakép vagy a közömbösségbe süllyedt emberiség előtt, tégy engem hozzád hasonlóan készségessé arra, hogy elfogadjam Isten akaratát, magasztaljam és dicsérjem az ő irgalmát! Mária, a lelki erősség anyja, te ismered szívemet, kérlek, ne engedd, hogy elcsüggedjek! Bizalommal kezedbe helyezem életemet. Gyógyítsd meg sebeimet, gyengédséged kísérjen utamon! Szeretet anyja, jelenléted vezessen bennünket, hogy örömmel láthassuk családunk összetartását! Segíts, hogy Isten gyengédségét és szeretetét áraszthassam unokáim és a fiatalok felé, hogy ne csak értük, hanem velük együtt imádkozhassunk. Járj közben értem, Mária, a Szentlélek ajándékáért: hogy támogasson gyengeségemben; öntse szívembe azt a vigasztalást, hogy a hit nyomait hagyhatom a fiatalok között, tanúságot tudok tenni az élet szépségéről, és segíthetem őket tudatosítani, hogy a földi életnek vége van, azon túl pedig az Atya ölelése vár ránk! Ámen

Categories: