Ma június 26-án van a Kábítószer-ellenes világnap

A kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napját 1988. június 26. óta évente ezen a napon tartják meg világszerte. Ezen a napon szenvedélybetegségek ellen küzdő szervezetek tartanak prevenciós előadásokat.

A nap és az ENSZ 1987-es határozatának egyik fő célja az, hogy az illegális kábítószer-fogyasztást világviszonylatban 50 százalékkal csökkentsék.

Világszerte mintegy 200 millió ember fogyaszt rendszeresen illegális szereket. A drog évente körülbelül 200 ezer ember haláláért közvetlenül felelős. Az utóbbi évekig Európában a leggyakrabban használt kábítószerek a kannabisz-származékok voltak, míg napjainkra jelentősen növekszik a különböző szintetikus, részben még legálisnak számító tudatmódosító szerek használata.

Magyarországon 1997 óta tartják hivatalosan a kábítószer-ellenes napot.

A Szent Erzsébet Karitász Központ 14 éve segíti a függőségi probémával küzdő családokat és 5 éve aktívan részt vesz a prevenciós szolgálatatások kiépítésében.

2021-ben kiadtuk a Rohamivással akpcsaoltos szórólapunkat is.

Segítség van:

Szenvedélybeteg-segítő Lelki Központunk az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központ fenntartásában működik, Budapest, III. kerület Szentendrei út 69. -ben.

2006. január 1-től kaptunk működési engedélyt szenvedélybetegek közösségi ellátására.

Nyitva álló helyiségének új címe: 1033 Budapest, Szentendrei út 69.-71.

Elérhetőségei: Tel/Fax: 242-2330, E-mail: lelkikozpont@karitaszkozpont.hu

Nyitvatartási idő: hétfőtől – péntekig: 8-16 óra

A csoportfoglalkozások az adott napokon 16. – 17 vagy 18 órától kezdődnek.

A nyitva álló helyisége tömegközlekedési eszközzel könnyen megközelíthető. A gépkocsival érkezők számára parkolási lehetőség biztosított.

A nyitva álló helyiség közvetlenül az utcáról nyílik. Mozgáskorlátozottak számára is biztosított a bejutás az épületbe rámpán keresztül.”

Márton Andrea

szociológus, szakmai irodavezető

Categories: