Folytatódott a pelenka-támogatási programunk
Június 8-án került sor újabb ünnepélyes pelenka átadó alkalmunkra, amelyet ezúttal Szentendrén szerveztünk meg. Az eseménynek a Szentendrei Keresztelő Szent János Plébánia adott otthont, ahol Kivés Zoltán állandó diakónus, karitász csoportvezető, Kapás Ferencné régióvezető és Sergőné Egedi Katalin koordinátor, valamint a csoport önkéntesei látták vendégül a megjelenteket. A Szent Erzsébet Karitász Központ részéről Márton Andrea szakmai irodavezető köszöntötte az egybegyűlteket, és a Szentendre TV munkatársai is eljöttek, hogy hírt adhassanak az eseményről.
Az ünnepségre négy család érkezett, akik a pelenkadobozokon kívül tisztasági babacsomagot is átvehettek. Az ajándékozást követően a karitászcsoport finom agapéval kedveskedett a megjelenteknek.
A Szent Erzsébet Karitász Központ idén már mintegy 500 doboz adomány pelenkát tudott eljuttatni kisgyerekes családokhoz a dm felajánlásából a plébániai karitász csoportokon keresztül.
Az eseményről készült: Szentendre TV – Karitász Pelenkaátadó alkalom
Szabó Csaba
program felelős
Fotó: Szabó Csaba