208. Köszöntöm az édesanyákat!
„Köszönöm, Istenem az édesanyámat. Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve. Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban – itt e földön senki sem szerethet jobban ! – Köszönöm a szemét, melyből jóság árad, Istenem, köszönöm az édesanyámat.” (Dzsida Jenő: Hálaadás)
Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!
Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm az édesanyákat! Szavakban sem és semmi más módon sem lehet kifejezni annak a hivatásnak a magasztosságát, mellyel Isten már a teremtés kezdetén a nőknek, asszonyoknak szánt: „Az ember Évának nevezte feleségét, mert ő lett minden élő anyja.” (Ter 3,20)
Édesanyának lenni, életet adni, gondoskodni – valóban Istentől kapott hivatás, ami nem csak a testi, hanem a lelki édesanyákra is vonatkozik, örökbefogadókra, nevelőszülőkre, szezetesnővérekre, mindazokra, akik magukhoz fogadnak gyermekeket. Magukat nem kímélve, fáradhatatlanul gondoskodnak gyermekeik javairól, testi, lelki fejlődésükről, szolgálva ezzel földi életük kibontakozását és üdvösségüket. Ahogy az Eucharisztia, Krisztus teste megtörve és szétosztva épül be az áldozók szívébe, lelkébe, úgy az édesanyák fáradozása, önmaguk megtörése a szolgálatban éltet másokat.
Szent hivatás az édesanyaság, Istentől való és másokat éltető. Ide tartozik a karitász önkénteseinek, munkatárasainak szolgálata is, mely az evengéliumi szent asszonyok példáját követi. Az Úr Jézust sok asszony kísérte és segítette útjain, csendben, háttérben és mégis nélkülözhetetlenül. Szent asszonyok a karitászban áldozatos szeretettel szolgáló társaink – ezúton szeretném újra kifejezni személyes hálámat és köszönetemet szolgálatukért. Megtiszteltetés számomra együtt végezni a karitász munkát.
Édesanya a boldogságos Szűzanya is, aki magának az Úrnak volt szerető szülője, nevelője. Gondoskodott róla, végig kísérte életét, vállalta Őt minden nehézségen, minden szenvedésen át, a hét fájdalmú szűz a keresztig kísérte az Urat, ölébe fektették a halott Megváltót. Nem tántorodott el, szomorúságát, félelmeit mindig legyőzve volt hűséges a Szentlélektől kapott küldetéséhez. Végül, a földi romlást elkerülve lett mindannyiunk égi édesanyja a mennybe felvett Szűzanya.
Immár égi édesanyánként ugyanígy gondoskodik rólunk, közben jár Szent Fiánál értünk, segít minket földi utunkon, hogy az valóban a mennybe vezessen, kéri tőlünk, hogy „Tegyetek meg mindent, amit Ő mond!” (Jn 2,5b) – ahogy a szolgáknak, Jézusra utalva, a kánai mennyegzőn mondott.
Ezért a Boldogságos Szűzanya példaképe, mintája, mennyei pátrónája minden hívő embernek, az édésanyáknak külön is. A bűnbe esett embernek, Éva leszármazottjainak a jövőképét a Szűzanya fordította meg. A Szűzanya által fordult EVA – AVE – ra. A Szűzanya immár minden hívőért közbenjár Szent Fiánál, aki legyőzte a halált, reményt és jövőt adott nekünk. Ezért kérjük őt az egyik leggyakoribb imádságunkban, hogy imádkozzon értünk most és halálunk óráján.
Szent Bernát apát imájához csatlakozva kívánom minden édesanyának az Atya áldását, az Úr kegyelmét, a Szentlélek erejét és a boldogságos Szűzanya oltalmát: „Legkegyesebb Szűzanya Mária! Sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul hagytad azt, aki oltalmad alá folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Én is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek Hozzád, Szűzek Szent Szűze! Hozzád jövök Anyám, és mint szegény bűnös, sóhajtozva lábaidhoz borulok. Ne vesd meg szavaimat Örök Igének Szent Anyja, hanem hallgass meg kegyelmesen! Ámen”
Csorba Gábor
állandó diakónus, karitász igazgató
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Szent Erzsébet Karitász Központ
Iroda: 1033 Budapest III. ker. Szentendrei út 69-71. (Kövi Szűz Mária Plébánia)
Telefon: +36-1-351-1977
Mobil: +36-30-592-1483
E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu
Honlap: www.karitaszkp.hu
A korábbi egypercesek itt érhetők el: https://karitaszegypercesek.blogspot.com/