207. Hazánkban a Szentatya!

Testvéreim, arra bátorítalak benneteket, hogy mindig a szeretet nyelvén beszéljetek. Szent Erzsébet életének egyik epizódjában az Úr rózsává változtatta azt a kenyeret, amelyet ő a rászorulóknak vitt. Így van ez veletek is: amikor vállalkoztok arra, hogy kenyeret vigyetek az éhezőknek, az Úr kivirágoztatja az örömöt, és az általatok nyújtott szeretettel illatosítja be életeteket. Testvéreim és Nővéreim, kívánom, hogy az Egyházban és a hazátokban mindig hordozzátok a szeretet illatát, és arra kérlek titeket, hogy továbbra is imádkozzatok értem.” (a Szentatya beszédének záró mondatai a Rózsák terén)

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

Csodálatos kegyelmi napokat élünk, hiszen Ferenc pápa személyében Krisztus üzenetét, így magát az Úr Jézust hozta el hozzánk kegyelmi ajándékaival, amiket majd a következő időszakban kibontogathatunk, élvezhetjük ezek örömeit, új lendületet kaphatunk. Krisztus a jövőnk – ez a pápalátogatás mottója, erre az alapra építette a szentatya a tanítását, iránymutatását. A mai egypercesben közvetlenül az ő szavait idézem egy-egy pontban, nem fejtem ki, arra lesz még időnk. Inkább arra buzdítok mindenkit, hogy forgassa szívében ezen gondolatokat, de mást is, amit kaptunk és mi kapni fogunk a holnapi napon. Az alábbi mondatoka a mai Rózsák terei beszédéből valók.

Köszönöm [Spányi] Antal püspök úr köszöntő szavait, és köszönöm, hogy bemutatta azt a nagylelkű szolgálatot, amelyet a Magyar Egyház a szegényekért és a szegényekkel végez. A szegények és a rászorulók állnak – ezt soha ne feledjük! – az evangélium középpontjában: Jézus ugyanis azért jött, hogy „örömhírt vigyen a szegényeknek” (Lk 4,18).

Krisztus, aki meghallja a szegények kiáltását, „az elnyomottaknak igazságot szolgáltat, az éhezőknek kenyeret osztogat”, és „fölemeli a megalázottakat” (Zsolt 146,7–8), aligha úgy érkezik, hogy a magasból megoldja a problémáinkat, hanem gyöngédségének ölelésével közeledik, együttérzést ébresztve a testvérekben, akik észreveszik a szükséget, és nem maradnak közömbösek.

Köszönetemet fejezem ki a Magyar Egyháznak a tevékeny szeretet melletti elkötelezettségéért, odaadottságáért: létrehoztatok egy olyan hálót, amely összeköti a sok lelkipásztori munkatársat, a sok önkéntest, a plébániai és egyházmegyei karitászokat, de az imacsoportokat, a hívők közösségeit, a más felekezetekhez tartozó szervezeteket is, egyesítve őket abban az ökumenikus közösségben, amely éppen a szeretetből fakad.

Jézus, az élő Ige éppen a szívüket és a kapcsolataikat gyógyítja, hiszen az ember belülről épülhet újjá – vagyis újjászületik, amikor megtapasztalja, hogy Isten szemében ő szeretett és áldott. Ez vonatkozik az egész Egyházra is: nem elég csak kenyeret adni, ami a gyomrot táplálja, hanem az ember szívét is táplálni kell! A tevékeny szeretet nem pusztán anyagi és szociális segítségnyújtás, hanem az egész emberre figyel, és Jézus szeretetével talpra akarja őt állítani: olyan szeretet, amely segít visszanyerni szépségünket és méltóságunkat.

A tevékeny szeretet, a jótékonykodás azt jelenti, hogy van bátorságunk az emberek szemébe nézni! Nem tudsz segíteni a másiknak, ha elfordítod a tekinteted. A tevékeny szeretet azt a bátorságot igényli, hogy megérintsük a másikat: nem teheted meg, hogy távolról odadobsz pár fillért, és nem érinted meg a másikat! Meg kell érinteni a másikat, rá kell nézni a másikra! És így, az érintéssel és a ránézéssel elindulsz egy úton, egy közös úton azzal a rászorulóval, mely ráébreszt arra, hogy te magad mennyire rászoruló vagy, mennyire rászorulsz az Úr tekintetére és kezére.

Találkozzunk holnap a Kossuth téri szentmisén Krisztussal, egymással, imádkozzunk szentatyánkért, egyházunkért, hazánkért!

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitász igazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Iroda: 1033 Budapest III. ker. Szentendrei út 69-71. (Kövi Szűz Mária Plébánia)

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkp.hu

A korábbi egypercesek itt érhetők el: https://karitaszegypercesek.blogspot.com/

Categories: