Az akadályok elsősorban a fejekben és a szívekben vannak

A Reménykör egy olyan összefogás, ahol maguk az érintettek és az őket támogatók együtt dolgoznak a speciális szükségletű emberek láthatóságért és teljes befogadásáért a katolikus egyházban. Az alap célkitűzést röviden kifejezi a kibővített elnevezés: Egyházi Misszió az Akadályozott Emberekért, mely során törekednek arra, hogy a siket és nagyothalló, a látássérült, a mozgássérült, az értelmileg akadályozott, az autizmus spektrum zavaraival élő és a súlyosan halmozottan sérült testvérek saját gondolatai és szándékai önmagukról és saját részvételükről az egyházban megfogalmazásra kerüljenek. A hallássérült pasztoráció referensével, Nagy Sándor atyával beszélgettünk arról, miért is van erre szükség.

Amikor a kezdetekről kérdeztük az atyát, megtudhattuk, hogy Neruda Károly atya, az értelmileg akadályozottak referatúrájának vezetője „fújta meg a harsonát”, azok pedig, akik a fogyatékossággal élők területén tevékenykednek, meghallották a felhívását és elkezdtek együtt gondolkodni azon, hogy mi mindent lehetne tenni az egyházon belül az akadályozottakért és családjaikért.

Az első találkozás 2018 decemberében történt, Nagy Sándor atya pedig 2019-ben csatlakozott a Reménykörhöz. Az apropó a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való közös felkészülés is volt: összeszedni az akadálymentesítés szempontjait, végiggondolni, hogy miben lehetnek segítségére a fogyatékossággal élőknek és a szervezőknek. A rendszeres találkozások során – melyek kezdetben személyesen, majd a járvány alatt online zajlottak – áttekintették a lehetőségeiket, és közben egy kis közösségé is formálódtak.

A Reménykör nevű összefogásban négy pap munkálkodik: Neruda Károly atyán kívül Laurinyec Mihály atya, aki az erkölcsteológiai hátteret biztosítja (egy pasztorális dokumentum elkészítésén dolgozik), Bacsa Dávid atya, aki maga is nagyothalló és a hallássérült pasztorációban is tevékenyen részt vesz, és maga Nagy Sándor atya, aki a hallássérültek referense. Rajtuk kívül vannak különböző szakterületeken dolgozó érintett szülők, akiknek a gyermekük fogyatékossággal él (szociálpedagógusok, egészségügyi szakemberek), és van egy médiában dolgozó látássérült munkatársuk is.

Bár a Reménykör létrejöttének kiindulópontja a NEK volt, a célja túlmutat rajta, hiszen bár vannak olyan tevékenységek, amelyek egyházmegyei szinten több évtizedre is visszanyúlnak (van négy szakpasztoráció, akik a fogyatékossággal élők lelkipásztori gondozásával vannak megbízva: látás-, hallás-, mozgássérültek és értelmileg akadályozottak pasztorációja), az egész egyházi közösséget átfogó együttgondolkodás még nem alakult ki. A Reménykörben ezt szeretnék elérni, ezért keresik az együttműködés szálait, illetve szeretnék a meglévő szálakat összekötni, láthatóvá tenni a fogyatékossággal – az általuk javasolt szóhasználat szerint akadályozottsággal – élőket.

„Erre azért van szükség, mert sok templomi közösségben nagyon visszahúzódva élnek az érintett családok; ezen szeretnénk változtatni, hogy legyen természetes mindenki számára az ő akadálymentes jelenlétük – nemcsak a szentmiséken, hanem az egyházi közösségek mindennapi életében, hiszen nem teljes az a közösség, ahol nincsenek jelen a fogyatékossággal élők is. Az általunk kitűzött szemléletformálás része a helyes nyelvhasználat is. Sokszor pontatlanok a használt kifejezések. Például a fogyatékkal élők kifejezés nem helyes, inkább használjuk a fogyatékossággal élők kifejezést, de ne magát a fogyatékosságot emeljük ki, hanem a személyt, vagyis fogalmazzunk úgy, hogy: hallássérült/siket személy”.

Az említett pasztorális dokumentumra visszakérdezve, kiderül: próbálnak reflektálni teológiai szempontból is arra, hogy mi mindent jelent a fogyatékossággal élés. „Itt a kulcs az ember személyi méltósága; hiszen mindannyian Isten képére és hasonlatosságára teremtettünk, tehát mindannyian egyformán értékesek vagyunk – azért, mert létezünk. Ezt az értékességet szeretnénk tevékenységeiben hangoztatni, megmutatni. És szeretnénk elérni, hogy nekik is legyen lehetőségük bekapcsolódni az egyházi plébániai közösségi életbe, mert az a tapasztalatunk, hogy ez jelenleg is sok akadályba ütközik; ezeket lenne jó lebontanunk. És ezek elsősorban a fejekben és a szívekben vannak, ami sokszor ismerethiányból vagy a szokatlantól való tartózkodásból fakad. De ha már van egy pici tapasztalatunk, illetve személyes kapcsolatunk hozzájuk, akkor máris könnyebben megy a nyitás feléjük.„

Bár ismeretterjesztő előadásokra is szükség van, de ezeknek az érintettek jelenléte és tanúságtétele nélkül nincs igazi súlya – állítja Sándor atya, példaként említve, hogy a NEK-re való készülődés kapcsán a Pázmányon indult egy előadássorozat az Eucharisztia témakörében, különböző oldalról vizsgálva azt, ahol Laurinyec Mihály atya is felszólalt. Ehhez kerekasztal-beszélgetés is kapcsolódott, ahol több akadályozottsággal élő testvérük is jelen volt, és így egy nagyon szép tanúságtétel sorozatot hallhattak a nézők, akiknek a téma így egész más élményt jelentett.

A Reménykör formálódásban lévő közösség. Vannak olyan tagok, akik régóta ezzel a területtel foglalkoznak, ezekre vonatkozik a honlapon szereplő „speciális plébániai katekézis szentségek vételére” kifejezés, mint tevékenységi kör leírás: vannak rendszeres bibliaórák jelnyelven, a siket iskolában és a nagyothallók iskolájában hitoktatás zajlik, Károly atya pedig az értelmileg akadályozottakkal kapcsolatban különböző intézményeknél és saját plébánián végez szentségi katekéziseket. Karesz atya gyógypedagógus is, logopédus szakirányon végzett, ezért képesítése van ahhoz, hogy a hitoktatási gyakorlat során fejlesztőtevékenységeket is végezzen; hiszen ezen a területen komplex jelenlétre van szükség – magyarázza kérdésemre Sándor atya.

Mivel egy családtag akadályozottsága az egész családot érinti, fontosnak tartják a hozzátartozókkal való állandó kapcsolattartást, a családgondozás során igyekeznek rájuk is figyelmet fordítani: személyes beszélgetések, akár lelkigondozói jellegű beszélgetések révén is, valamint a speciális igények teljesítésének közös keresése révén.

„Kevesen vagyunk, de látjuk az igényt a családtagok komolyabb háttértámogatására, lelki és fizikai téren is. Tapasztalataink szerint nagyon kimerültek az érintett családok, és mivel a nagy állami támogatási rendszerek nem mindig elérhetőek vagy a speciális igényeknek megfelelőek, ezért jelenleg forrást keresünk egy olyan projekt számára, amely során érintett és nem érintett családokat szeretnénk összekötni, hogy az utóbbiak tehermentesítsék az előbbieket, akár egy-egy órára vagy fél napra, hogy azok egy picit fel tudjanak lélegezni, töltődni. Az ilyen személyes kapcsolódások a befogadó, nem érintett családok számára is nagyon értékesek, tanulságosak lehetnek.”

A szakemberek és segítők támogatása szerinte azért fontos, hogy erősödjön a Reménykör szakmai háttere, és mert sokan hívő szakembert keresnek. A Reménykörben van például egy orvos is, aki a maga területén próbálja a társadalmi szemléletformálást erősíteni, Sándor atya ugyanezt teszi a jelnyelvi tolmácsok kis csapatával, és rajtuk keresztül igyekszik hatni a többi jelnyelvi tolmácsra is. Van egy műhelyük is, ahol az egyházi jelnyelvi kincset igyekeznek megőrizni és tovább csiszolni; például azt kutatják, hogy az egyházi kifejezéseket hogyan tudják jelnyelven leginkább kifejezőbbé tenni. Ez egyfajta nyelvújítás is, nagyon komoly háttérmunkával; ennek egyik állomása volt a tavaly megjelentetett adventi jelnyelvi naptár, ami elérhető a közösségi oldalukon, jelenlegi honlapjukon, a készülő új honlapjukra pedig egy egyházi jelnyelvi kincstárat terveznek feltenni.

A konkrét szemléletformáló programokkal kapcsolatban Sándor atya megemlíti: szeptemberben volt egy nagyon szép találkozójuk az egyházmegyei Karitásszal karöltve, amely során lelki napot szerveztek a Karitász önkéntesei számára, ahol beszéltek a szolgálatukról, és arra hívták az önkénteseket, hogy kapcsolódjanak be ebbe a különleges szolgálatba. Ez egy formálódó együttműködés, aminek célja, hogy a már meglévő Karitász-csoportokban olyan önkénteseket találjanak, akik helyi szinten rálátnak az érintett családokra, megszólítsák őket, előmozdítsák a közösséghez való kapcsolódást, összekössék őket akár a Reménykörrel is, hogy felkínálhassák neki saját tevékenységeiket. Terveznek egy közös szemléletformáló önkéntes-képzést is.

A járvány sok tervüket meghiúsította; most azt tervezik, hogy a saját plébániáik közösségeinek tartsanak egy-egy szemléletformáló alkalmat. Károly atya a MÁV-telepi Jézus Szíve plébánián tevékenykedik (ott volt az előbb említett lelkinap is); Sándor atya pedig a Mátyás-templomban szolgál, ahova általa a hallássérültek közössége már bekapcsolódott, így a vasárnapi déli szentmiséken a személyes találkozások lehetősége már adott, de ezen túlmenően tervez egy családi napot is, ahol tudnak kifejezetten a fogyatékossággal élőkről beszélgetni. A hívek pedig saját (munkahelyi, baráti, rokoni) köreikben vihetik tovább a szemléletformálást.

A hallássérült pasztoráció jövőre lesz 50 éves; Sándor atya elődei szerveztek már zarándok-utakat Lourdesbe, Fatimába; sok közösségi programjuk is volt a covid előtt; több évtizedes hagyománya van például a farsangnak és a karácsonynak is: az aktuális főpásztor karácsony másnapján meglátogatja őket, szentmisét mutat be és találkozik velük; a járvány előtt ilyenkor akár 150-200 érintett is összegyűlt. Karesz atya szervez közös szentmise-látogatásokat, kirándulásokat, de ezt teszi Almásy Tamás atya, a mozgássérültek referense is.

Sándor atya számára személyesen emlékezetes, a pasztoráció szempontjából pedig különleges mérföldkő az első integrált szentmise a Mátyás-templomban, 2019 vízkeresztjén. Amikor 2018-ban a megkapta a referensi szolgálatát, Süllei László plébános atya támogatásával meghívta az addig szegregáltan működő hallássérült közösséget, hogy kapcsolódjon be a várbeli plébánia életébe.

„Szerettem volna, hogy a hallássérültek és a hallók tudjanak együtt ünnepelni. Mind a két közösség részéről nagyon pozitív visszajelzések érkeztek. A siketek részéről az, hogy milyen jó látni másokat, például kisgyermekes családokat a szentmisén, a hallók számára pedig a jelnyelvi kifejezések erősítik, mélyítik az elhangzottak jelentését. Például amikor kimondom azt, hogy: „Íme, az Isten báránya”, az egyik kezemmel rámutatok a szentostyára, ezzel is erősítve, hogy valóban itt van az Isten Báránya. A folyamatos feliratozás egyébként az idősebb, gyengébben halló testvérek számára is nagy segítség.”

A másik fontos fejlemény: a covid alatt a szentmise-közvetítések akadálymentesítése terén óriási előrelépés történt azáltal, hogy a köztévés stábbal szoros együttműködés alakult ki, és minden MTVA-s szentmise-közvetítést jelnyelvi tolmáccsal kísértek, országosan. Korábban erre csak karácsonykor volt kapacitás, és ez azért nagyon fontos, mert a maszk viselése révén a hallássérültek még inkább a perifériára kerültek, hiszen ők leginkább szájról tudnak olvasni. A tolmácsolás mellett a másik nagy előrelépés a köztévés szentmise-közvetítések folyamatos feliratozása, illetve a budavári plébánián az utólagos feliratozás, ami ugyancsak nagy háttérmunkát jelent(ett). Ezek mind-mind a járványnak köszönhetően jöttek létre.

Sándor atya szerint a Bízd Rá Magad honlap óriási munkát és nagyon nagy lehetőséget jelent. „A Reménykör célja is az összefogás erősítése, és ezt sokkal szélesebb körben tudjuk megtenni a weboldal lévén, ezért nagyon hálásak vagyunk, hogy azon megjelenhetünk, és így a szolgálatunk még több emberhez is eljuthat.”

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Szerző: Antal-Ferencz Ildikó
Kép forrása: Reménykör