Prevenciós műhelybeszélgetés sorozatot indított a Szent Erzsébet Karitász Központ

Április 9-én új programmal jelentkezett a Szent Erzsébet Karitász Központ. A Szentatya által meghirdetett családok éve alkalmából merült fel az ötlet, hogy szakemberek bevonásával dolgozzuk fel a családokat napjainkban érintő kihívásokat, és azokra keresztény válaszokat fogalmazzunk meg. A beszélgetések alapjául a 2016-ban Ferenc pápa által kiadott Amoris Letitia apostoli buzdítás szolgál.

A programsorozat a Budapest III. kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata támogatásával valósul meg, és a jelenlegi járványügyi korlátozásoknak megfelelően online, élő video stream formájában kerül megszervezésre.  

Első alkalmunk meghívott előadója Dr. Váry Annamária klinikai és tanácsadó szakpszichológus, pszichoterapeuta volt, akivel Márton Andrea szociológus, szociálpolitikai szakértő, a Szent Erzsébet Karitász Központ szakmai irodavezetője beszélgetett.  A műhelybeszélgetés témája a családokat érintő különféle lelki jelenségek voltak érzelmi, lelki, viselkedési szempontok mentén, különös tekintettel a szülő-gyermek kapcsolatra. Mindennek a mostani pandémiás helyzet külön aktualitást is adott, hiszen amellett, hogy ez az időszak új, váratlan kihívásokat támasztott, bizonyos, a családon belül tapasztalható nehézségeket fel is erősített. Szó esett életmódbeli változásokról, a családi logisztikáról, testi és mentális egészségmegőrzésről, emberi kapcsolataink változásáról és az online terek veszélyéről, helyes használatáról is.   

Az előadók számos hasznos, gyakorlati tanácsot fogalmaztak meg elsősorban szülők számára, amelyek segítségével a nehézségek elhatalmasodása megelőzhető, a család élete kiegyensúlyozottá tehető.

Az online felületen az érdeklődők lehetőséget kaptak arra is, hogy megfogalmazzák kérdéseiket, észrevételeiket, amelyekre az előadók reagáltak, így a lehetőségek szerint egyfajta párbeszéd is ki tudott alakulni. Az előzetes regisztráció alapján látható volt, hogy a műhelybeszélgetés iránt érdeklődők között a számos, az egész egyházmegye területéről jelentkező karitász munkatárs mellett több egészségügyi és szociális szakember is volt.  

Az első előadás megtekinthető a Szent Erzsébet Kartiász Központ hivatalos facebook oldalán.

A sorozat további műhelybeszélgetései várhatóan kéthetente, pénteken kerülnek megrendezésre:

  • 2. alkalom: 2021. április 23. péntek 10:00 – 12:00

Témája: Férfi-női szerepek, apaság, anyaság

  • 3. alkalom: 2021. május 7. péntek 10:00 – 12:00.

Témája: Függőségek, pótlékok

  • 4. alkalom: 2021. május 21. péntek 10:00 – 12:00.

Témája: A változó társadalmi, kulturális környezet, torzulások, ideológiák…

Információkért és az előzetes regisztráció lehetőségéért figyeljék facebook-oldalunkat, és a honlapunkat: www.karitaszkp.hu.

A programsorozattal kapcsolatos kérdéseiket, észrevételeiket eljuttathatják a Szent Erzsébet Karitász Központhoz a facebook-oldalunkon, vagy a szenterzsebet@karitaszkozpont.hu e-mail címen. 

Categories: