Lelki Tábor Cserépfalun Az idén nyáron, július 5-10. között a Szent Erzsébet Karitász – Szenvedélybeteg-segítő Lelki Központ szervezésében 17 gyógyulófélben lévő szenvedélybeteg vehetett részt a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat (KASZ) egy
Palánta-program A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Katolikus Karitász együttműködéséből Ötezer paprika-, paradicsom- és uborkapalántát adományozott a Katolikus Karitásznak a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, melyeket az egyetem
II. Karitász Információs Nap a Szent Erzsébet Karitász Központban Központunk szervezésében, Márton Andrea szakmai irodavezető koordinálásával, az idei évben is megrendezésre került az információs nap karitászirodánk épületében a Szent József
Partnerségben a Magyar Élelmiszerbank és a Szent Erzsébet Karitász Központ között a rászorulókért 2020. december 21-én adta be Pályázatát a magyar Élelmiszerbankhoz Szent Erzsébet Karitász Központ Molnár Noémi Zsuzsanna Karitász
Kedves Érdeklődő! Ezúton hívjuk fel figyelmét a Szent Erzsébet Karitász Központ 2021. május 21-én megtartásra kerülő negyedik, egyben utolsó online műhelybeszélgetésére. Téma: A XXI. században a családokat érintő kihívások és keresztény
A szolgáló szeretetet nem győzheti le a vírus! … „Az élet egyik szépsége az, hogy bár sokmindent elveszíthetsz, de azt sosem, amit te adtál másoknak. Amint ezt megérted, rájössz, hogy
Jubileumot ünnepelt a rákosfalvai karitász csoport 2021. május 8-án az esti szentmisében ünnepélyesen emlékezett meg a rákosfalvai Szent István plébánia karitász csoportja megalakulásának 30. évfordulójáról. Az összejövetel valójában a 31.
Örömmel segítünk, mert látjuk az eredményét – Vetőmagcsomagot adott át Bajnán a Katolikus Karitász Örömmel segítünk, mert látjuk az eredményét – Vetőmagcsomagot adott át Bajnán a Katolikus Karitász | Magyar
A Szent Erzsébet Karitász Központ online prevenciós előadás-sorozatot szervez: A XXI. században a családokat érintő kihívások, és keresztény válaszok – műhelybeszélgetések a Szentatya által meghirdetett családok éve alkalmából az Amoris Letitia
Prevenciós műhelybeszélgetés sorozatot indított a Szent Erzsébet Karitász Központ Április 9-én új programmal jelentkezett a Szent Erzsébet Karitász Központ. A Szentatya által meghirdetett családok éve alkalmából merült fel az ötlet,