Kályha adomány a rászorulóknak. Pályázatunk eredményeként 10 kályha kiosztására kaptunk lehetőséget a rászoruló családok részére a Katolikus Karitásztól. Aznap amikor felkerekedtünk meglehetősen változékony idő volt, ahogy mondani szokták, egész
Főangyalok, őrangyalok „Angyalainak parancsot adott, hogy őrizzenek minden utadon” Zsolt 90, 11 Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban! Michael harcolt értünk a sátán ellen és legyőzte, Gábriel megváltó Urunk születését
Építőkövek vagyunk az Úr templomában „Krisztus tartja össze az egész épületet. Belőle nő ki az Úr szent temploma. Ti is benne épültök egybe a Szentlélek közreműködésével az Isten hajlékává.” Ef
Az Úr a mi üdvösségünk „A nép üdve én vagyok, mondja az Úr. Bármi baj van, kiáltanak hozzám, meghallgatom őket és uruk leszek mindörökké.” Zsolt 91, 15-16 Kedves Karitász Önkéntesek,
Tisztelt Érdeklődők! Ezúton értesítjük Önöket, hogy a Szent Erzsébet Karitász Központ új irodai címe: 1035 Budapest Kórház u. 37. címre változott 2020. szeptember 21-től. Postacímünk változatlan Szent Erzsébet Karitász Központ
87. Karitász egyperces-Lezárult a lelki adoptálás idei imasorozata „A lelki adoptálás imádságos elköteleződés az édesanyja méhében abortusz általi halállal fenyegetett gyermek védelmében. A lelki adoptálás művébe való bekapcsolódás egy –
86. Karitász egyperces Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?«” (Lk 24,32) Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban! Életünk nem céltalan
Lelkinap Bajóton és Esztergomban Az idei évben a COVID19-es járvány miatt sajnálatos módon a Szent Erzsébet KaritászKözpont több nagy lelki programja elmaradt. A vezetőség a mellett döntött, hogy amunkatársak lelki
Lelki Tábor Cserépfalun Az idén, július közepén, a Szent Erzsébet Karitász – Szenvedélybeteg-segítő Lelki Központ szervezésében 20 gyógyulófélben lévő szenvedélybeteg vehetett részt a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat (KASZ) egy hetes lelki
Karitász lelki délután Bajóton Az idei évben a COVID19-es járvány miatt sajnálatos módon a Szent Erzsébet Karitász Központ több nagy lelki programja elmaradt. ( Pl. nagyböjti lelkinap, családinap) Ezért a