Egyházi személyeket tüntettek ki nemzeti ünnepünk alkalmából

Áder János köztársasági elnök által adományozott állami kitüntetéseket adott át október 22-én Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Kármelita épületben. Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át.

A kitüntetetteket köszöntve Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy egy kitüntetés érték annak, aki munkája, szolgálata elismeréseként kapja, de fontos annak is – jelen esetben a magyar államnak –, mely ez által megköszöni azt a munkát, melyet a kitüntetettek az emberek életminőségének javításáért és a magyar nemzet fennmaradásáért végeztek.

A Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetésben részesült a rendszerváltásban betöltött jelentős szerepe, valamint az első szabadon választott magyar kormány minisztereként a hazai privatizációs folyamatok elindítása és koordinálása érdekében végzett kimagasló színvonalú munkája elismeréseként Szabó Tamás közgazdász, volt privatizációért felelős tárca nélküli miniszter és országgyűlési képviselő, a Mária Rádió és a Mária Út Egyesület elnöke.

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapta mások mellett a Pápai Magyar Egyházi Intézet rektoraként, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkáraként végzett munkája elismeréseként Tóth Tamás pápai káplán, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, a Kultúra Pápai Tanácsa konzultora és a Pápai Magyar Egyházi Intézet korábbi rektora; valamint a rendszerváltást követően a hazai gazdasági és pénzügyi intézményrendszer kialakításában vállalt szerepe elismeréseként Becker Pál, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fejlesztési főigazgatója, volt államtitkár és országgyűlési képviselő, a Köztársasági Elnöki Hivatal korábbi hivatalvezetője; és a hazai katolikus felsőoktatási intézmények megóvásában és fejlesztésében vállalt kiemelkedő szerepe elismeréseként Kozma Gábor, a Gál Ferenc Egyetem rektora.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át mások mellett a nehéz helyzetben lévő emberek, szegények, idősek és betegek támogatása érdekében elkötelezetten végzett munkája elismeréseként Csorba Gábor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központjának igazgatója; a magyar keresztény családok körében végzett karitatív és közösségépítő munkája elismeréseként Endrédy Cecília hitoktató, a Családakadémia-Óbudavár Egyesület társalapítója, a Magyar Schönstatti Családmozgalom egykori társelnöke. Ugyanebben a magas kitüntetésben részesült az epilepszia sebészeti úton történő gyógyítása, illetve a fájdalom és a mozgászavarok neurológiai kezelése terén elért szakmai eredményei, valamint a rászorulók megsegítését szolgáló karitatív tevékenysége elismeréseként Erőss Loránd György idegsebész, ideggyógyász, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet kutatási és innovációs igazgatója, az intézet funkcionális idegsebészeti osztályának osztályvezető főorvosa, a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége ispotályosa, elnökségi tagja.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át több évtizedes papi és közösségépítő szolgálata, valamint a rábízott templomok és kápolnák felújítása érdekében végzett munkája elismeréseként Horváth János címzetes apát, címzetes kanonok, esperes, a Kállósemjéni Római Katolikus Egyházközség plébánosa; a magyar görögkatolikus teológiai szakirodalmat gazdagító tudományos munkája, valamint papok, hittanárok és lelkipásztori munkatársak nemzedékeinek magas színvonalú képzésében vállalt szerepe elismeréseként Ivancsó István görögkatolikus pap, pápai prelátus, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola liturgikus tanszékének vezetője és az Új Ember katolikus hetilap görögkatolikus lelkiségi rovatának rendszeres szerzője.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült az igényes, magas színvonalú katolikus sajtó rendszerváltás utáni újjáteremtésében vállalt szerepe, valamint a határon túl élő magyarság életét a hazai olvasók számára hitelesen bemutató írásai elismeréseként Kipke Tamás Táncsics Mihály-díjas újságíró, a Magyar Katolikus Rádió jegyzetírója, az Új Ember volt főszerkesztő-helyettese; több évtizeden át kiemelkedő elhivatottsággal végzett lelkipásztori szolgálata elismeréseként Szaradits József nyugalmazott tábori lelkész, ezredes, pápai prelátus, az osli római katolikus templom plébánosa.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapta a Katolikus Egyház értékeit elkötelezetten kutató és következetesen bemutató, négy évtizedes újságírói-szerkesztői tevékenysége elismeréseként Szerdahelyi Csongor Táncsics Mihály-díjas újságíró, szerkesztő, a Ferences Sajtóközpont igazgatója, a Magyar Katolikus Rádió külső munkatársa, Magyarország szentszéki nagykövetségének volt tanácsosa, az Új Ember volt főmunkatársa; több évtizeden át kiemelkedő elhivatottsággal végzett papi szolgálata és közösségépítő tevékenysége elismeréseként Tóth Miklós, a rábatamási Szent István király templom plébánosa; valamint több évtizedes gyógyító munkája, a Katolikus Karitász Orvosmissziójának megszervezésében vállalt szerepe, illetve a határon túli magyarság körében végzett egészségügyi ellátó és prevenciós tevékenysége elismeréseként Vojcek László Batthyány-Strattmann László-díjas szülész-nőgyógyász, a Budai Irgalmasrendi Kórház főorvosa.

Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehetett át a rászorulók megsegítése érdekében három évtizede elkötelezetten végzett munkája elismeréseként Lőrincz Norbert, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület munkacsoport-vezetője.

Fotó: Lambert Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Forrás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/egyhazi-szemelyeket-tuntettek-ki-nemzeti-unnepunk-alkalmabol-109484

Categories: