Információs Nap a Kórház utcában,Óbudán

A közös ima után Csorba Gábor állandó diakónus,karitász igazgató megköszönte az esemény megszervezését Márton Andrea szociológus,szakmai irodavezetőnek,aki elismerését fejezte ki a Szent Erzsébet Karitász Központ többi munkatársának az előkészületben való szorgalmas részvételért. Ez alkalomból kapott oklevelet a COVID-19-es járvány idején végzett áldozatos munkájáért Perémy Gábor a Budapest-Krisztinavárosi Havas Boldogasszony templom karitász csoportjának vezetője és mutatták be a Központ azon dolgozóit( Lovasné Bessenyei Mária pénzügyi munkatársat, Pati-Nagy Gábor logisztikai munkatársat, Lindmayer Gabi titkárságvezetőt és Kovács Gergely szervező munkatársat) akikkel még nem találkozhattak személyesen , az amúgy szép számmal megjelent régióvezetők. Az első előadást,amely három témát is felölelt Márton Andrea tartotta,amelynek során a lakhatást segítő, a pelenka és a gyógyszer támogatási program minden részletére,még a különböző dokumentumok kitöltésére is kitért. Legrégebbi dolgozónk Káposztás Gyöngyi szociális munkatárs tárta fel a nehéz helyzetbe került embereken segítő krízis program összefüggéseit. Utána Lovasné Bessenyei Mária a most igencsak aktuális beiskolázási támogatásról beszélt. Közeleg a tél! Kovács Gergely szervező munkatárs,ezért is vázolta fel,hogy a rászorulók miként juthatnak kályhához és tűzifához. Végül a Szenvedélybeteg-segítő lelki Központ intézményvezetője, Marton Tímea mutatta be az ott folyó sokszínű munkát. Az ezt követő fórumon tették fel kérdéseiket a különböző régiók vezetői, majd a záró ima után ,némi pogácsázással zárult a jó hangulatú rendezvény. Jó lenne megismételni, ha a járványhelyzet is engedi!

Categories: