Iskolakezdés Kárpátalján a Katolikus Karitász közreműködésével

Nehezített körülmények között, de a háborús Ukrajnában is elindult egy újabb tanév. Ha kell, a kötelezően kialakított óvóhelyeken zajlik a tanulás a légiriadók alkalmával, de a kitartó nevelőknek köszönhetően rendületlenül folytatódik. Klaus Höhn, a Katolikus Karitász németországi jószolgálati nagykövete nem először látogatott el a Felső-Tisza vidékére: szeptember 18-án ezúttal hetven, az iskolába járáshoz és sportoláshoz elengedhetetlen kerékpárt vitt a Karitász csapatával a Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceum diákjainak. A körút részeként másnap, szeptember 19-én pedig az 1.sz. Viski Ukrán Iskola elindulását támogatta, ahol idén korszerűen felszerelt tanteremben folytathatják a német nyelv tanulását az iskolások Táblát, padot nyomtatót, laptopot és írásvetítőt kaptak a gyerekek egy olyannyira új iskolában, hogy nevük még nincs, terveik viszont annál inkább.

A Técsői Református Líceum azon kárpátaljai intézmények egyike, ahol magyar nyelven tanulhatnak a gyerekek, immár az 5-11. osztályig. Ez év szeptemberében 78 diák iratkozott be a részben már gondosan felújított líceumba, ami bentlakásos kollégiumi férőhelyekkel is rendelkezik. Egyre több ukrán anyanyelvű család érzi hasznosnak a magyar nyelv elsajátítását és küldi a gyermekét a jónevű iskolába. Imszticsei Gabriella, a Técsői Református Líceum igazgatónője szerint ez jó és fontos is: „Nagyon örülünk az érdeklődésnek, mert ez egyrészt elismerés, másrészt így biztosítva van a magyar nyelvű oktatás folytonossága.”  A Karitász tankönyveket is vitt a most először induló 5. osztálynak, melyet a KELLO (könyvtár ellátó vállalat) biztosított. A líceum már 5. osztálytól magyar nyelven oktatja a szaktantárgyakat és ezzel nemcsak a técsőieknek, hanem a távolabbi, szórványközösségekből érkező diákoknak is segít az anyanyelv megőrzésében vagy a magyar nyelv elsajátításában.

Önzetlen német támogatóknak és Klaus Höhn úr, a Karitász németországi jószolgálati nagykövetének köszönhetően hetven kerékpár jutott el a Katolikus Karitászon keresztül el a técsői diákokhoz. Hogy különleges legyen az ajándékozás és a biciklik átvétele is, a Karitász egy tíz kilométeres kerékpártúrát szervezett Beregsurányból Beregszászra a líceum 18 diákjával, és nevelőikkel, amihez Höhn úr is csatlakozott. A hetven jármű ünnepélyes átvételére a túra után, Técsőn került sor, Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatójának és Jusztin Miklós, beregszászi konzul részvételével. László Károly, az iskola lelkésze, miután körbevezette a vendégeket az intézményen, elmondta, hogy „Nagyon szépen megköszönjük a segítséget, ez egy nagyon csodálatos dolog. Már tervezzük, hogy csütörtökön-pénteken egy biciklitúrára visszük a gyerekeket.”

Az 1.sz. Viski Ukrán Iskola német nyelvi tantermét szeptember 19-én padokkal, táblával, írásvetítővel, laptoppal és nyomtatóval szerelték fel Klaus Höhn közbenjárására, aki a szépen berendezett tanteremben örömmel szólt a tanulókhoz: „A németországi Szent Erzsébet Egyesület és a Katolikus Karitász egy jól összeszokott csapat, évek óta együtt dolgozunk és ezt az új tantermet is együtt valósítottuk meg. Azt kívánom, hogy nagyon sok képzett ember kerüljön ki ebből az osztályból. Ehhez kívánok nektek sok erőt és a Jóisten áldását.” Écsy Gábor atya kiemelte, hogy„A Karitász „Legyen öröm az iskolakezdés!” nevű, határokon átívelő segélyprogramja Viskre is elért, és azt szeretnénk, ha örömmel, jobb körülmények között

tanulnátok a német nyelvet.” Gyebnár István, beregszászi konzul személyes tapasztalatait felelevenítve a nyelvtanulás fontosságát hangsúlyozta a kisdiákoknak: „Kárpátalján a civil szervezetek támogatása nélkül nagyon sok minden nem tudna megvalósulni. Ez egy multikulturális, nyelvileg is sokszínű hely, fontos, hogy egymás nyelvét ismerjétek. De a világ nagy, és érdemes más országok nyelvét is megtanulni. Fontos dolognak tartom, hogy úgy döntöttetek, hogy németet tanultok itt Visken. Ne feledjétek a mondást: ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy.” Ukrán nyelven mondott köszönetet Jaroszláv Hajovics, Visk polgármestere és Szemenov Jurij Jurijovics, az 1.sz. Viski Ukrán Iskola igazgatója. Ez az összefogás is jól mutatja, hogy a legnagyobb szükségben is nyílnak új lehetőségek, amihez a Katolikus Karitász a jövőben is szeretne hozzájárulni Kárpátalján.

Az út során egy harmadik településre, Nagydobronyba tartós élelmiszert és tisztítószereket juttatott el a szervezet családoknak és nevelőszülőknek. Écsy Gábor a Karitász igazgatója további élelmiszer és tisztítószer támogatást adott át Nagydobronyban rászoruló családoknak és gyermekeket befogadó lakásotthonoknak.

A Katolikus Karitász továbbra is örömmel fogadja, ha valaki támogatni kívánja a programjai megvalósulását. A 1356-os adományvonal hívásával hívásonként 500 Ft-tal lehet hozzájárulni a segítő munkához, valamint a karitasz.hu oldalon online adományozásra is lehetőség van.

Fotók: Lambert Attila/Magyar Kurír, Váradi Enikő/Ungvár21Tv

Categories: